Wettstein Domonkos Szezonális örökség című, az Építész Fórumon megjelent cikksorozatának mostani szekciójában a balatoni regionális építészeti stílusokat, valamint a mögöttük rejlő elképzeléseket és inspirációkat ismerhetjük meg. A regionalizmus eltérő módon, más-más építészeti eszközök használatával, és akár külföldi hatásokkal kiegészülve is elképzelhető, amit jól példáznak Virágh Pál és Kotsis Iván egyes épületei is.
A harmincas években pezsgő eszmecsere alakult ki a Balaton-parti építkezések formai kérdéséről. A történeti villaépítészet hagyományai mellett a nemzeti, népi és tájegységi kísérletek, valamint a „korszerű” építészet tendenciái is éreztették hatásukat.
A délnémet hatások Virágh Pál stuttgarti tanulmányai révén jelentek meg a hazai építészetben a harmincas évek elején. Az irányzat hazai adaptációjához Virágh Pál és Kotsis Iván egy-egy ma is álló balatoni nyaralóépületét érdemes példaként bemutatni, amelyek az északi és déli parti táji adottságok értelmezési különbségeire is rámutatnak.
Virágh Pál az északi parton, a Balatonrendessel részben összeépült Pálköve üdülőhelyen tervezte meg a Kanyó-villát. A kétszintes villaépület formálásában egyértelműen felismerhető a stuttgarti időszak erős hatása, amely érezhetően a helyi mintázatok alkalmazását is felülírta. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az épület léptéke és műfaja, valamint a frissen parcellázott erdei nyaralótelep esetében nehéz feladat lett volna a kontinuitást adó helyi előkép megtalálása. Épp ezért elsősorban a karakteres helyi kőanyag az, amivel az épület és a táj kapcsolatát tematizálja, és amelyen keresztül közvetetten utal a Balaton-felvidék vernakuláris karakterére. Tömegképzésében és részletképzésében ugyanakkor elszakad a könnyed balatoni nyaralók korabeli ideájától, és a kontinuitást adó minták hiányában az archetipikus, ösztönös formákhoz nyúl vissza. Bár nem modern, hanem archaikus formákkal dolgozik, mégis érezhető egyfajta felszabadultság és kísérletezés.
A Kanyó-ház közelében épült fel Virágh Pál egy másik pálkövei nyaralója, a Garsó-ház is. A két épület hasonló formálást mutat; a természetes anyaghasználat és az additív tömegképzés itt is megfigyelhető. A tervező visszaemlékezésében Granasztói Pál városépítész, a hatvanas évekbeli balatoni regionális tervezés akadémiai szakértőjének véleményét idézi a ház kapcsán: „munkám legkedvesebb elismerését talán Granasztói Páltól kaptam. Amikor megkérdeztem, hogy miért szereti a balatonrendesi Garsó féle házamat annyira, hogy minden év májusát ott tölti; Tudod – mondta – úgy áll ott az a ház az erdőben, mintha nem is építész tervezte volna.”
Kotsis építészetén szintén érezhető a délnémet szemléletmód hatása, de Virágh Pál érzelmes, plasztikus felfogásával szemben szikárabb, fegyelmezettebb alakzatokat keresett, a „tárgyilagos” formálást tartotta szem előtt, ezáltal a modern szerkesztések felé is nyitottabbá vált. Kotsis egyik kevésbé látványos, de a funkcionális tervezési elveit pontosan tükröző alkotása a balatonszemesi Hunyady-telepen ma is álló, a negyvenes évek elején Mátyásfalvy Erich számára tervezett nyaraló. Az épület eredetileg földszintes elrendezésű, az egyszerű tömegformát alacsonyabb hajlásszögű tetővel fedte, a homlokzatát – a boglári plébánia templom és parókia épületéhez hasonlóan – plasztikus vakolatfelülettel vonta be. Bár az építkezés a negyvenes években zajlott, a terv alapvetései mintatervei közt már jóval korábban megfogalmazódtak. A harmincas évek elején elkészített ajánlati tervei közt már megjelenik az a tömegforma és alaprajzi séma, amelyet később a Mátyásfalvy-házon is alkalmaz. Ezt az adaptivitást a déli parti nyaralótelepek egységes ortogonális hálós rendszere is elősegítette. Az ősközségektől elszakadva a vernakuláris építészet még kevésbé adhatott közvetlen referenciát, ugyanakkor balatoni építészetében nemcsak a délnémet, de az olasz hatások is kivehetőek, amelyek árnyalják a regionális kötődést és jelleget.
A teljes tanulmány itt érhető el.