Balatoni mártózással köszöntötte a tavaszt a “Nemzet Rozmárja” (tvkeszthely.hu)

Balatoni mártózással köszöntötte a tavaszt  Schirilla György Keszthelyen. A nyolc fokos Balatonba a „Nemzet Rozmárja” mellett több helyi, vállalkozó szellemű úszó is bemerészkedett – olvasható a Keszthelyi Városi Televízió honlapján.

A keszthelyi Szigetfürdőről csobbant a 8 fokos Balatonba a „Nemzet Rozmárja”. Schirilla György már számos Balaton parti településen megmártózott, Keszthelyen azonban ez volt az első fürdése. A mártózáshoz többen is csatlakoztak nem csak a városból, de Budapestről is. Az úszók többsége már számos alkalommal fürdött a jeges vizekben, így a 8 fokos Balaton nem jelentett számukra kihívást. A közönség a keszthelyi strandon szurkolt az úszóknak, akik ragyogó napsütésben merülhettek a habok közé.

Schirilla György édesapja nyomdokait követte, mikor először merült a jeges vízbe. Számos alkalommal úszott mára a téli Dunában és a Balatonban is. A keszthelyi mártózással régi álma vált valóra, a jó időnek köszönhetően azonban melegebb volt a víz az általa megszokottnál. A partra érkezés előtt a csapat jókedvűen integetett a közönségnek.Merüléseivel az egészséges életmódra és a hideg víz jótékony hatásaira szeretné felhívni a figyelmet, emellett pedig cél a közönség szórakoztatása is.

„Nagyon jól éreztem magam, csodálatos volt. Azért is éreztem jól magam, mert én megszoktam, hogy mindig 0 fokban úszom, és azért az egy sportteljesítmény. Ez pedig olyan igazi tavaszköszöntő, boldogító érzés volt. Ez nagyon fontos volt nekem, hogy itt lehettem, és nem csalódtam a drága keszthelyi barátaimban, mert mindenki itt volt, aki a szemembe nézett és mosolyogtunk. Jó volt nagyon, ez az igazság.” – mesélte Schirilla György.