Balatoni festményekből nyílt kiállítás a keszthelyi könyvtárban (zaol.hu)

Balatoni képek címmel nyílt kiállítás Bihari Puhl Levente – Levy – és lánya, Bihari Puhl Andrea – Ynda – festményeiből a Fejér György Városi Könyvtárban, melyet nyár végéig lehet megtekinteni.

A Balaton, ahogy régen, úgy jelenleg is megihleti az alkotókat, festőket. Ezernyi arcával elvarázsolja a tó szerelmeseit, így újabb és újabb képzőművészeti alkotások születnek. Ez a természeti csoda köszön vissza Bihari Puhl Levente és lánya, Andrea képein is. Színeikkel, technikájukkal szinte életre keltik a tavat, amely igazi vízparti hangulatot varázsol maga köré – írja a zaol.hu.

A festőművészeknek ez a harmadik kiállításuk Keszthelyen, ahova szívesen visszajárnak. A magyar megjelenések mellett képeik már a tengerentúlra is eljutottak. Változatos témákban alkotnak, s emellett többféle anyagot is felhasználnak munkájuk során. Ilyen például az üveg, tégla, fa vagy akár a bőr is.

Az apa-lánya festőpárosról elmondható, hogy az alkotás szeretete továbböröklődik. Mottójuk az önkifejezés, amely visszaköszön egyedi képeiken is. Levente – művésznevén Levy – festészetének kiemelkedő részét adja a tájfestészet. Sokat tanult, inspirálódott neves elődöktől, id. Markó Károlytól, Mészöly Gézától és Egry József festőtől egyaránt. Emellett megjelennek a vár, bor, vadászati, állati témák, erotikus vonalak, portréfestészet és a szürrealizmus. Utóbbival kapcsolatban nagy szellemi mesterének tartja Salvador Dalít. Képeiben fellelhető csendélet és kortárs stílus is.

Ynda egy műteremházban, festményekkel körülvéve nőtt fel, elhivatott festő édesapja mellett. A tehetséges siófoki festőművésznő számára az alkotás élethivatás. Egyik állandó ihletője, múzsája a balatoni táj, amely számára a szülőföld. Emellett virágcsendéletei is hangsúlyosak, melyek Cézanne és Márffy vásznaihoz hasonlatosak. Legizgalmasabb műfaja a portré, melyben pontosan visszaadja a személyiség valóját. Bátran próbálkozik a groteszk, a szürreális vonások alkalmazásával, egészen a szimbolikusig bezárólag. Fiatal kora ellenére számos kiállítás, értékes munkák, folyamatos megrendelések állnak mögötte.

A kiállítás a Balaton szépsége mellett a tó értékét is hivatott közvetíteni. A festőművészek képei is igazolják, hogy a magyar tenger mindig tud újat mutatni.