Augusztus 9 – szeptember 1. között rendezik meg idén a Balatonfüredi Borheteket. A Tagore sétányon 24 boros gazda mellett pecsenyesütők, pálinka árusok, egy cukrászda illetve 15 kereskedő kap helyet. A rendezvényre már várják a szőlősgazdák jelentkezését.
A rendezvényre továbbra is csak olyan szőlősgazdák jelentkezhetnek, akik a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken legalább két hektár szőlőt, Balatonfüred közigazgatási területén legalább 1 hektárt meghaladó szőlő területet művelnek. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is feltétel a városi borversenyen való részvétel, és ott legalább 30 pont elérése.
A rendezvényen kizárólag azon, legfeljebb 15 db csendes bor, habzó bor és pezsgő forgalmazható, amely a Városi Borversenyen megmérettetett, és legalább 70 pontot elért. A Városi Borversenyre a Borhétre jelentkező kiállítók legfeljebb 15 tétellel nevezhetnek, amelyből a borheti pontszámításba a legjobb 10 eredménye számít bele.
A Borheteken ezúttal is csak palackozott bor árusítható.
A bor árusító helyek sorrendjét sorsolás útján határozzák meg, a Vitorlás tér felőli első pavilont a hagyományoknak megfelelően Az év balatonfüredi bortermelője kapja meg.
A részletes részvételi szabályzat és a Borhetekre való jelentkezési lap itt érhető el.