Balatonfüreden tartották a Versenyképes Járások Program oklevélátadóját (veol.hu)

A kormány által meghirdetett Versenyképes Járások Program célja a város-vidék közötti feszültségek feloldása, a fejlettségi különbségek csökkentése, valamint a vidék népességmegtartó képességének erősítése. A kezdeményezés átfogó szemléletváltást sürget: a településalapú gondolkodás helyett térségi megközelítést, szabályozott keretek között.

A program négy alapelv mentén épült fel, miközben széles pályázati szabadságot biztosított a résztvevőknek. A támogatások különböző területeket érinthettek: a térségi alapinfrastruktúra fejlesztésétől kezdve a gazdasági és üzemeltetési projektekig, valamint akár közbiztonsági célokat is szolgálhattak. A pályázati lehetőség nyitva állt korábban megkezdett, részben megvalósult és teljesen új kezdeményezések előtt is – írja a veol.hu.

Versenyképes Járások Program: 778 millió forint támogatás 31 nyertes pályázatnak

A pályázatok benyújtására települési önkormányzatok és jogi személyiséggel rendelkező szervezeteik voltak jogosultak, minimum három település összefogásával. Az együttműködés ösztönzése kulcsfontosságú eleme volt a térségi fejlesztéseknek, hiszen a kohézió és fenntarthatóság csak valódi összefogással érhető el.

Veszprém vármegyében összesen 162 pályázati igény érkezett be, melyek közül 96-ot támogatott Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A Veszprémi járásban 45 település konzorciumba tömörülve 31 nyertes pályázatot adott be, melyekhez összesen 778 millió forint vissza nem térítendő támogatás került odaítélésre.

A támogatói okiratokat ünnepélyes keretek között adta át dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő, dr. Tábori Ferenc, a Veszprém Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint dr. Ferencz Kornél, a Járási Hivatal vezetője. A térségi fejlesztések a jövőben tovább erősíthetik a helyi gazdaságot, javíthatják a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést, és hozzájárulhatnak a fenntartható, élhető vidék megteremtéséhez.