Balatonfüreden és Siófokon is lesz próbanépszámlálás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020. augusztus 31. és október 7. között mintegy 14 000 címet érintő próbafelvételt hajt végre a 2021. évi népszámlálás előkészítése érdekében. A próbafelvétel hazánk 72 településén köztük Balatonfüreden, Veszprémben és Siófokon is  egyszerre fog zajlani. 

A válaszadásra felkért címzetteknek legkésőbb csütörtökig postai levelet küld a KSH. Az adatszolgáltatás önkéntes, de fontos, hogy a megkérdezettek aktívan részt vegyenek a népszámlálás-próbafelvételben, hiszen az adatgyűjtés reprezentatív, azaz leképezi a teljes magyar társadalmat, így egy-egy kitöltő mintegy 350 háztartást képvisel – közölte a Statisztikai Hivatal.

Ismertették, hogy a próbanépszámlálás kérdőívét augusztus 31. és szeptember 6. között a maja.ksh.hu online oldalon keresztül tölthetik ki a levélben felkért résztvevők. Ezután október 7-éig személyes interjú keretében válaszolhatnak azok, akik nem akartak az internetes kitöltés lehetőségével élni. Őket összeírók keresik fel, akik maszkot viselnek majd, és szigorúan ügyelnek a közösségi távolságtartás szabályainak betartására, az érintésmentes kommunikációra.

A próbanépszámlálásban résztvevőknek egy átlagosan 10-15 percet igénylő kérdőívet kell kitölteniük, amely elsősorban a lakóhellyel, az internetezési szokásokkal, az adatvédelmi ismeretekkel kapcsolatban tartalmaz kérdéseket. Ezek az adatok azt segítik, hogy a 2021. május 1. és június 28. között tartandó népszámláláson mindenki a számára legkényelmesebb módon, a legfontosabb információk ismeretében vehessen részt.