Balatonfüred régészeti feltárása még várat magára (Füred TV)

Rengeteg régészeti emléket rejt a föld Balatonfüreden és Arácson, de ezek feltárása csak igen kis mértékben történhetett meg eddig. Erről. dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója beszélt egy Arácson tartott előadáson.

Az őskor kevésbé ismert, de a római kor lépten-nyomon előbukkan a területen.

Két ponton találtak honfoglalás-kori temetkezési helyet, ahonnan emberi maradványok és korabeli ékszerek kerültek elő. Az első leletre 33 évvel ezelőtt bukkantak, ami egy nagyon gazdag, honfoglalás-kori asszony sírhelye helye volt,  a Szálka-dűlőben 2010-ben került elő egy másik, késő avar-kori temetkezési hely.

A múzeumigazgató bízik benne, hogy eljön az idő, amikor egy nagyobb kutatómunka is elindulhat. Addig titok, hogy mit rejt még magában a föld Balatonfüreden. Az sem kizárt, hogy a megszaporodott építkezések alkalmával is tárnak majd fel új régészeti emlékeket.