Balatonboglári zászlót tűzött ki a Kilimandzsáró csúcsára egy 19 éves hegymászó (sonline.hu)

A 19 éves hegymászó január 7-én egyedül indult el Afrikába, hogy meghódítsa a Kilimandzsárót. Csákvári Milosákovics Bálint célja volt, hogy kitűzze Balatonboglár város zászlaját a Kilimandzsáró 5895 méter magas csúcsára – írta egy hete a sonline.hu. A Facebook oldalán megjelent beszámolója és fotója szerint sikerrel járt az útja.

(Fotó: Facebook/Csákvári Milosákovics Bálint )

 

A 19 éves Csákvári Milosákovics Bálint célja, hogy kitűzze Balatonboglár város zászlaját a Kilimandzsáró 5895 méter magas  csúcsára. – Nagyon hosszú tervezés és munka áll a háttérben, emellett nagyon sok tanulás. Ez az első expedícióm, itthonról egyedül megyek, és egy kinti expedícióhoz csatlakozom. Korábban kisebb hegyeket már megmásztam, de ilyen magasságokba még nem jutottam el – mesélte  Csákvári Milosákovics Bálint.

 

Egyedül szervezte meg élete első nagy hegymászását

Január 7-én a Liszt Ferenc repülőtérről indult, majd Doha érintésével Tanzániába, azon belül Arushába utazott, hogy a következő 10 nap során megmássza a Kilimandzsárót. Azért választotta a januári időszakot, mert Tanzániában ez az egyik legszárazabb hónap. Az expedíció során komoly kihívásokkal kell szembenéznie, mint a magasság miatti oxigénhiány és a csúcson uralkodó -10, vagy -20 fokos hideg és a szél.

 

A hegymászás megszállottság, szerelem

A hegymászás már nem csak a hobbim. Hanem megszállottság, szerelem – mondta Bálint, aki ma már Budapesten él, de Balatonbogláron nőtt fel. – Mindig is oda húzott haza a szívem. Ott nőttem fel, ott él a nagyapám és sok barátom is. Emiatt is szeretném Balatonboglár város zászlaját a csúcsra juttatni, melyhez a város képviselő-testülete kérésemre hozzájárult – mondta Bálint.