A Marcali Járási Ügyészség nyolc csalás miatt emelt vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki úgy élt, hogy országszerte megszállt különböző hotelekben, majd fizetés nélkül távozott. Kedvelte a Balatont, ahol öt szállodát is megkárosított. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
Cegléden kezdte a csalássorozatot, ahol négy nap tartózkodás után csak egy 40 ezer forintos kifizetetlen számla maradt utána. Ezután a Balaton-partot vette célba, ahol összesen öt szállodában szállt meg Szántódon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn és Balatonalmádiban. A legnagyobb kárt Balatonlellén okozta, ahol a szobaár, a félpanziós ellátás és az azon felüli büféfogyasztás 143 ezer forintos ellenértékével maradt adós.
A csaló egy ügyeit hazánkban intéző, de Svédországban élő üzletembernek adta ki magát, akinél látogatásain csupán cseh és svéd korona van készpénzben, ezért rendszeresen ezen bankók beváltásával hitegette a szállodásokat. Mielőtt a hotelek személyzete gyanút foghatott volna, mindig sikerült észrevétlenül távoznia. Végül az egyik hotelben éber volt a recepciós, aki rendszeresen figyelte a rendőrség körözési híreit, így felismerte a vádlottat. Ő értesítette a nyomozókat. Ezután a férfit egy panzióban elfogták és őrizetbe vették.
A Marcali Járási Ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelt a letartóztatását is. Az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a bűnösségét az előkészítő tárgyaláson beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát két év két hónapban állapítsa meg – írja a sonline.hu.