Az Ultrabalatonon folytatódik a Balaton ökológiai-kulturális programsorozata (librarius.hu)

A nagy sikerű augusztusi strandakció után – ahol többek között iszapkoktélt és algafagyit is fogyaszthatott a közönség – (erről itt írtunk korábban) a szabadonbalaton most az október 2-i NN Ultrabalatonon hívja fel a figyelmet a Balaton páratlan értékeire. Tápanyag concept bárral és frissítőállomással készülnek a futók számára, ahol fantáziaitalokkal és egy kifejezetten a sporteseményre kitalált, a tó tápanyagterhelésére utaló, FOSZFOR (P) névre hallgató, természetes alapanyagú itallal várják a sportolókat és a szurkolókat. A monoton/monokrommal együttműködésben meditatív drónzenét is megosztanak velük, amelyen a Balaton-meder formái alapján komponált hangokat hallgathatják futás közben.

A Balaton olyan természeti adottság, amely minden magyar ember számára meghatározó értéket képvisel. Hatalmas népszerűségéből is következik sebezhető ökológiai egyensúlya. Épségének megőrzése mindannyiunk felelőssége. Erre hívja fel a figyelmet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa ökológiai tematikájú programelemének felvezető eseménysorozata, amelyet a szabadonbalaton szervez idén augusztus és október között – adta hírül a librarius.hu.

A programsorozat augusztusban kezdődött meg Balatonfenyvesen a C:N:P bár elnevezésű strandakcióval. Az eseményen algafröccs és algafagyi várta a strandolókat, de az Au műhellyel együttműködésben kialakított installációs térben kipróbálhatták a hínárcsipszet és az altaherba névre hallgató erjesztett vízparti élőhelylevet is.

Október 2-án ismét kreatív akcióval készül a szabadonbalaton csapata. Ezúttal az NN Ultrabalaton egyik csapat váltópontjánál, a Balatonföldvári keleti strandon jelennek meg: különleges italokat kínáló concept bárral, online és offline kiadvánnyal, drónzenével és az emblematikus, mégis többnyire ismeretlen természetes élőhelyeket jelölő útjelöléssel hívják fel a futók és a szurkolók figyelmét a Balaton régiójának ökológiai kérdéseire.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosának (VEB 2023) egyik kiemelt témája a régió ökológiai kérdéseit vizsgáló és bemutató Balaton Ökológiai Programsorozat, amely a szabadonbalaton kezdeményezésével egyezően azt vizsgálja majd, hogy hogyan kapcsolódik a kultúra és az ökológia térségi kontextusban, és hogy milyen régiós ökológiai kihívásokkal szükséges és érdemes szembenézni a globális rendszert figyelembe véve.

A PAD gondozásában működő szabadonbalaton olyan ökológiai szemléletű kulturális kezdeményezés, amely a Balaton régió természeti-kultúrtáji adottságaira és folyamataira, fenntartható és klímaadaptív tájhasználati lehetőségeire reflektál ökológiai, művészeti, társadalomtudományi, technológiai-műszaki és gazdasági szempontok együttes figyelembevételével.