Megelőzi a horvát- és törökországi tengerpartokat a magyar nyaralóhelyek vonzereje Ausztriában, ahol előnyt jelent, hogy a Balatonnál 100 euróért másfélszer annyi szolgáltatást kaphatnak, mint odahaza. Idén nálunk éri a legtöbbet az osztrákok pénze.
Ezen a nyáron is várható, hogy ellepik az osztrák turisták a Balatont és a közkedvelt magyarországi pihenőhelyeket, az itteni költekezést a Bank Austria hagyományosan nagy visszhangot kapott pénzügyi elemzése ösztönzi. Legalábbis úgy, hogy a bank idén is elkészítette a főszezon előtti számításait, amelyből kiderül, hogy mennyit ér külföldön az osztrákok nyaralásra szánt eurójának vásárlóértéke, vagyis a pénzükért hol kaphatnak több turisztikai szolgáltatást. A kalkuláció alapját az adta, hogy több, az osztrákok körében népszerű üdülőhelyen az áremelkedés alacsonyabb volt, mint a hazájukban – írja a napi.hu.
A napokban publikált „Urlaubseuro” (nyaralási euró) riportból kiderül: Ausztria turistáinak pénze átlagosan 20 százalékkal többet ér nyáron a határokon túl, az egyes úti célok közül pedig Magyarország a legkifizetődőbb.
Májusban például a turisztikai jellegű termékeket és szolgáltatásokat tartalmazó kosárszámításban 100 euró, amit az osztrákok megkerestek, a Balaton partján elköltve 148 eurót ért. Tavalyhoz képest ugyan érezhetően drágultak a szállodáink, éttermeink, ám a magyar piac még mindig rendkívül jó ár/érték arányt képvisel a sógorok szemében.
Ráadásul a hazai nyaralóhelyek maguk mögé utasítják az örök rivális horvát tengerpartot, mivel az euróövezethez idén újonnan csatlakozott országban 145 eurót ér 100 „osztrák euró”. A rangsorban a török Riviéra áll a harmadik helyen 141 euróval, ahol a tavalyi, 164 eurós vásárlóértéket a rendkívül magas inflációs környezet rontotta le erre az évre.