Az önkormányzatoktól elvont iparűzési adóról (sonline.hu/hirbalaton.hu)

Január elsejétől felére csökkentették a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját. Az intézkedés országosan nagyjából évi 150 milliárd forintot érint, foglalta össze Schmidt Jenő, a dél-balatoni Tab polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a sonline.hu-nak. Az összeg 70 százalékát a nagyvárosoktól vonják el. 

 

Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be még december közepén, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik. Ezek a vállalkozások adják a legtöbb munkahelyet, és ők a legsérülékenyebbek a járvány idején – indokolta az intézkedést, hozzátéve: a 25 ezer lakosnál kisebb települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át.

Schmidt Jenő úgy fogalmazott a sonline.hu-nak, a kis önkormányzatokon nem lesz nehéz segíteni, de a nagyvárosokat tűpontos szúrás érte, amiből megtanulható, hogy az összes adóbevétel felett végeredményben a magyar állam rendelkezik. A vállalati szektorban az ipar­űzési adó a legkisebb tétel, ráadásul bevételarányosan fizetik, de 2020-ban az árbevétel sok helyütt csökkent.

– Annyira friss a hír, hogy még nem tudták kiszámolni, mennyire érinti Balatonboglárt, hiszen náluk nagyvállalatok is jócskán fizetnek iparűzési adót – felelte kérdésre Mészáros Miklós polgármester. A kiesés akár a százmillió forintot is elérheti, de nagyon bíznak abban, hogy a kormány az ígéretéhez híven kipótolja a 25 ezer fő alatti településeken a hiányzó összeget.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Szita Károly kaposvári polgármester szerint a kormány és az önkormányzatok közös felelőssége, hogy erős legyen a gazdaság, és minél kevesebben betegedjenek meg a koronavírus-járványban. A helyi iparűzési adó megfelezése azt a célt szolgálja, hogy megmaradjanak a munkahelyek – írja a sonline.hu.