Informális találkozóra, tájékoztatóra hívta össze a város polgármestere a költségvetés elkészítésén dolgozó hivatali munkatársakat, önkormányzati képviselőket, valamint a bizottságok külső tagjait is a polgármesteri hivatalba. Dobó Zoltán hozzászólásokat, ötleteket, kéréseket várt a jelenlévőktől mielőtt a 2025-ös költségvetési rendelet elfogadása a testület elé kerülne.
A polgármester elmondta, az elmúlt öt évben az önkormányzat bevételeit érintő különböző állami elvonások, intézkedések, illetve a költségek emelkedésével nem lépést tartó adóbevételek mértéke összességében 1 milliárd forintnyi pénzösszeggel csökkentették az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit. Ugyanakkor az óvatos, takarékos gazdálkodásnak köszönhetően, Tapolca jelenleg 1 milliárd 800 milliós pénztartalékkal rendelkezik. Ennek a tartaléknak egy részét fejlesztésre fordítják majd, de a város idén kénytelen működtetésre is elkülöníteni a tartalékból. Az ok: az állami normatív támogatás összegének inflálódása, továbbá, hogy a város adó- és egyéb bevételei sem tudják biztosítani a szükséges pénzmennyiséget a működtetéshez-hangzott el.
Jelenleg csak a működésre fordítandó kiadás 80 millió forinttal több, mint a bevétel, ezt is a tartalékból tudja finanszírozni a város- tájékoztatta a jelenlévőket Schönherrné Pokó Ildikó.
A pénzügyi iroda vezetője ismertette a testület elé kerülő költségvetési terv prioritásait, főbb számait, illetve arra kérte a jelenlévőket, hogy beszéljék át, véleményezzék a véglegesítés előtt a képviselő-testület elé kerülő költségvetést. Elhangzott, Tapolca a 2025-ös évben 6 milliárd 774 millió 635 ezer forint kiadással számol, amely mind a működési, mind a fejlesztési kiadásokat tartalmazza. Ebből 1 milliárd 47 millió 675 ezer forintot fejlesztési beruházásokra tervez elkölteni a város, felújításokra pedig 241 millió 407 ezer forint az előirányzat. A kiadások között jelentős a Tapolca Kft. támogatása, amely 173 millió forint, a helyi autóbusz közlekedésre 45 millió forintot biztosítanak, a városi strand működtetéséhez közel 63 milliót, a Cselle-Ház Városüzemeltetési Kft. munkatársainak elsősorban bér jellegű kifizetéseire pedig 224 millió forintot. A társulás keretében működtetett szociális alapellátási intézet feladatainak ellátásához, a helyi szociális rendszer működéséhez szükséges támogatás a város részéről 110 millió forint lesz.
A városüzemeltetésre, amely tartalmazza a közvilágítást, az utak, hidak üzemeltetését, a köztisztaság biztosítását, a zöldfelület gondozását és fenntartását, összesen 588 millió forintot különít el a város. A pénzügyi irodavezetőtől elhangzott az is, hogy nagyságrendileg a tavalyival megegyező összegben kap állami normatívát Tapolca a gyermek közétkeztetés biztosítására. Mivel a lakossági térítési díjak emelése sem tudja biztosítani ennek a kiadásnak a finanszírozását, a korábbi, 2024-es önkormányzati támogatás mértékét is kétszeresére szükséges emelni az idei költségvetésben.
A cikk folytatása itt elolvasható.