Az Európai Bíróságon támadják meg a farkasok védettségi státuszának lefokozását

Öt természetvédelmi egyesület kérelmezi, hogy semmisítsék meg az Európai Tanács döntését, ami megszüntette a farkasok szigorú védettségét. Újabb EU által finanszírozott tudományos bizonyítékokat mutattak be, amik a döntés helyességét cáfolják. Az erről szóló, az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke (General Court of the EU) előtti jogi fellebbezési eljárást befogadták – áll az egyik kérelmező, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének közleményében.

 

Megkezdődött a fellebbezési eljárás az Európai Unió Törvényszéke előtt a farkas (Canis lupus) védettségi státuszának gyengítésével kapcsolatban. A fellebbezést öt egyesület nyújtotta be: a Green Impact (Olaszország), az Earth (Olaszország), a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége (Magyarország), LNDC Animal Protection (Olaszország), One Voice (Strasbourg, Franciaország). Egy, a nagyragadozók ökológiájával és genetikájával foglalkozó, az Európai Unió által finanszírozott, frissen megjelent tudományos jelentés is rávilágított arra, hogy a farkas védettségének gyengítése tudományosan nem támogatott. Az öt egyesület fellebbezése az EU Tanácsának határozatának és a Berni Egyezménnyel kapcsolatos későbbi aktusainak megsemmisítését kéri a farkas (Canis lupus) szigorú védettségének elvételével kapcsolatban. A fellebbezés indokait az Európai Unió Hivatalos Lapjában (Official Journal of the European Union) közzétett, több nyelven is elérhető közlemény foglalja össze – mellékelve.

 

A legfőbb érvek:

  • Alábecsülnek egy sor nemzetközi jelentőségű jelentést, beleértve a tudományos intézmények által készített jelentéseket is, amelyek azt mutatják, hogy az európai farkaspopuláció jelentős veszélyben lehet, természetvédelmi állapota még nem megfelelő.
  • Az EU Tanácsa javaslata a farkas (Canis lupus) védettségi szintjének berni egyezményben való csökkentésére ugyanazokra az információkra támaszkodik, amik 2022-ben arra késztették az Európai Uniót, hogy a Svájc által akkor előterjesztett javaslat ellen szavazzon.
  • Sérül az arányosság és az elővigyázatosság elve, visszaélnek vagy helytelenül használják a hatalmukat, figyelmen kívül hagyják a “legjobb elérhető tudomány” alapelvét (eljárási hiba), valamint sérülnek az EU Bíróság által a farkasvédelmi rendszertől való eltérésekről kifejtett alapelvek is.
  • Sérülnek az EU élőhelyvédelmi irányelvének alapelvei, különös tekintettel az érintett faj populációjának természetes elterjedési területén belüli kedvező védettségi állapotának biztosítása.
  • A megtámadott határozat ellentétes a Berni Egyezmény Állandó Bizottságának 56. (1997) számú ajánlásával. Ez az ajánlás kimondja, hogy az Egyezmény I. és II. mellékletét csak következetes módon, a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismereteket alapul véve lehet módosítani.

 

Az öt szervezet „nagy örömmel veszi tudomásul, hogy az Európai Unió Törvényszéke elé terjeszthették a farkasvédelem leminősítése elleni fellebbezést”. Ha az EU Bíróság megsemmisítené az Európa Tanács 2024-es döntését, az érvénytelenné tenné a Berni Egyezményhez tavaly decemberben benyújtott uniós javaslatot.

 

Lehet csatlakozni a jogi eljáráshoz:

Azok az Európai Unióban bejegyzett nonprofit szervezeteket, akik a jogi beavatkozás benyújtásával kívánnak csatlakozni a fellebbezéshez, március 15-ig írhatnak erre az email címre: wolveseuropeancourtcase@greenimpact.it

 

Tudományos Közösség a Farkasok Szigorú Védettségéért

ITT érhető el az európai tudományos közösség 700 tudósa által aláírt nyilatkozat, illetve a Large Carnivore Initiative for Europe (LCIE) és az IUCN ajánlása a farkasok védettségének csökkentése ellen:

Az öt szövetség felhívja a figyelmet egy újabb tudományos jelentésre (2025, ‘Developing a Methodology for the Definition of Favorable Reference Values for Large Carnivores in Europe’ – „Módszertan kidolgozása a nagyragadozók kedvező referenciaértékeinek meghatározásához Európában”), amely tovább bizonyítja a tudományos alapok hiányát a farkasok szigorú védettségét megszüntető döntéssel kapcsolatban. Ez a jelentés az Európai Bizottság megbízásából készült 2023-ban, és néhány napja tették közzé.

A jelentés új európai irányelvek kidolgozását célozza a kedvező referenciaértékek (Favorable Reference Values, FRV) meghatározásához, amik elengedhetetlenek a vadon élő fajok, különösen a nagyragadozók (barnamedve, eurázsiai hiúz, farkas, rozsomák, aranysakál) kedvező természetvédelmi állapotának (Favorable Conservation Status , FCS) felméréséhez.

A farkassal kapcsolatban a jelentés a legújabb tudományos irodalomra hivatkozik (Mergeay et al., 2024), ami hangsúlyozza az ökológiával és genetikával kapcsolatos új paraméterek bevezetésének szükségességét az európai farkaspopulációk tényleges méretének felméréséhez és hosszú távú megőrzéséhez. A jelentés hivatkozik az FRV-k meghatározásának legjobb tudományos módszereire, amik azt sugallják, hogy Európa farkaspopulációinak legalább fele nem mutat elegendő genetikai diverzitást – különösen a skandináv, az ibériai és az olasz populációk esetében.

A genetikai sokféleség megőrzése része az Európai Unió által a biodiverzitásról szóló ENSZ-egyezmény (UN CBD) keretében aláírt és a 2022-es Montreali COP-on ratifikált kötelezettség vállalásoknak is (Goal A7, Target 4, Kunming-Montreal, CBD) – áll a közleményben.