Autóutak építése, színházfelújítás, új kórházi szárny létrehozása, szállodaépítés, továbbá vasúti és repülőtéri fejlesztés is szerepel a Zala megyében idén elkészülő vagy induló, összesen több száz milliárd forint értékű beruházások között, amelyekről Zala megye és a zalai megyeszékhely vezetői közösen tartottak kedden évindító sajtótájékoztatót.
Az M76-os még zajló építkezése mellett a harmadik negyedévre befejeződik az M70-es autóút kétszer kétsávos autópályává történő bővítése, ami Nagykanizsa térségének is új fejlesztési lendületet adhat. Még az idén szeretnék elkészíteni a Zalaegerszeg és a szlovéniai Lendva között újjáépíteni tervezett vasútvonal határig tartó szakaszának engedélyes és kiviteli terveit. A megye rendelkezésére álló 23 milliárd forint európai uniós forrás vidéki településeket érintő infrastrukturális fejlesztései mellett ugyanakkor a Zalában jelentős szerepet játszó gyógyfürdők Kisfaludy-programból megvalósuló beruházásai is említést érdemelnek.
Hamarosan átadják a 600 millió forintból megvalósított korszerű, 180 férőhelyes „munkáshotelt”, szeptemberre pedig várhatóan elkészül az egykori Balaton Szálló kínai beruházó által elvégzett korszerűsítése. A belvárosi, egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ épülete helyén pedig négycsillagos konferencia- és üzleti hotel építése kezdődik, a tervek elkészítésére 200 millió forintot kapott a város.
A Modern városok program beruházásai közül a belvárosi Kvártélyház és a botfai kastélyépület renoválása, valamint az Alsóerdőre tervezett szabadidős komplexum kivitelezése is elindulhat ebben az évben. A mintegy 9,5 milliárd forintos költségűre tervezett új uszoda és strand kivitelezői szerződését pedig már ezen a héten aláírják, így ennek az építése is rövidesen indul.