Feljelentést tesznek a tihanyi természetpusztítás miatt (MTI/Index)

Feljelentést tesznek ismeretlen tettesek ellen a Tihanyi-félszigeten történt természetpusztítás miatt – mondta az LMP társelnöke pénteken, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, az elmúlt években felpörögtek a Tihanyi-félszigeten a természetkárosító beruházások, építkezések. A szabálytalanságoknak kedvez a 2017-ben életbe lépett építési törvény.

 

Az MTI tudósítása szerint az ellenzéki politikus kifejtette, meg kell állítani, hogy egy szűk gazdasági elit – a jogi kiskapukat kihasználva – gátlástalanul letarolja a Balaton környéki zöldfelületeket, fák sokaságát vágja ki saját luxusigényeinek kielégítésére.

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a környezetvédelmi hatóságok nem avatkoznak be, és kifogásolta, hogy a helyi polgármester sem emelt szót, amiért településén „elhordtak egy hegytetőt”.

„Felháborítónak tartjuk, hogy egy tájvédelmi körzetben, ami ráadásul része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak, egy hegytetőt elhordanak, aminek nyomán éktelenkedő tájseb keletkezik, hogy egy védett területen a természetvédelem szempontjai a gazdasági érdekek mögé sorolódnak” – fogalmazott Schmuck Erzsébet társelnök a közleményében.

 

A szabálytalanságoknak kedvez a 2017-ben életbe lépett építési törvény

Schmuck szerint a természetkárosító beruházások, építkezések az elmúlt években felpörögtek a Tihanyi-félszigeten, és a szabálytalanságoknak kedvez a 2017-ben életbe lépett építési törvény. A index.hu beszámolója szerint azt mondta: ha szabálytalanságra derül fény, nincs példa arra, hogy az épületeket lebontanák, csak kiszabnak egy nagyobb bírságot, amit az építtetők bekalkulálhatnak a beruházás költségeibe.

A természetkárosításra példaként hozta, hogy ledózeroltak a félszigeten egy hegyet, a majdnem egyhektáros telken múlt év végéig szőlő, rét és gyümölcsös volt, most ugyanott óriási gödör található, amin egy majdnem 400 négyzetméteres, lakófunkcióval is rendelkező mezőgazdasági épület lesz pazar kilátással. Erről nemrég a 444.hu számolt be.

A Tihanyi-félsziget erdői, szőlői, valamint a külső és a belső tó számos ritka növénynek és állatnak biztosít élőhelyet, a területnek különleges geológiai értéke is van.