Augusztusban határ a csillagos ég (mti)

A nemzeti parkok egyedülálló, a csillagképek, meteorok, hullócsillagok varázslatos világába kalauzoló éjszakai programjaira hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM), kiemelve az ország három, nemzetközileg is elismert csillagoségbolt-parkjának kínálatát.

 

A nyári időszak rendkívül gazdag jellegzetes csillagképekben, égi jelenségekben, ezért a következő hetekben egyedülálló programokkal várják a látogatókat, akik biztonságosan pihenhetnek, töltődhetnek fel nemzeti park igazgatóságaink és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. rendezvényein – írja közleményében az AM. A minisztérium emlékeztetett, hogy Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzetnek ítélte oda a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség a csillagoségbolt-park címet, még 2009-ben. A Hortobágyi Nemzeti Parkot 2011-ben, míg a Bükki Nemzeti Parkot 2017-ben nyilvánították csillagoségbolt-parkká.

A Zselici Tájvédelmi Körzet mint Nemzetközi Csillagoségbolt-park mintegy 8300 hektáros védett, illetve fokozottan védett területén derült éjszakákon a zavaró nagyvárosi fényektől mentes csillagos égboltban gyönyörködhetnek a látogatók. Az itt található Zselici Csillagpark egyszerre mutatja be a csillagoségbolt-park és a somogyi erdő értékeit. A komplexum része többek között egy távcsőkupola, egy planetárium, a 25 méter magas kilátó, valamint öt szabadtéri információs és pihenőpont.

Egyedülálló élményt nyújt a Bakonybélben található Pannon Csillagda, amely Magyarország első számú, komplex csillagászati ismeretterjesztő élménycentruma – írta az AM.  A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontja a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben található, a létesítmény modern távcsőparkkal, planetáriummal, 3D Mars-mozival, valamint interaktív űrkutatási és csillagászati kiállítással, programokkal várja az a látogatókat nappal és éjszaka is.

A minisztérium emlékeztetett, hogy Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzetnek ítélte oda a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség a csillagoségbolt-park címet, még 2009-ben. A Hortobágyi Nemzeti Parkot 2011-ben, míg a Bükki Nemzeti Parkot 2017-ben nyilvánították csillagoségbolt-parkká.