Átadták a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdáját Balatonfenyvesen

Több mint százmillió forintból megújult Balatonfenyves központi szabadstrandján egy 33 éve épült, 18 éve lezárt vízicsúszda, a létesítményt, amely a Balaton legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája, csütörtökön adták át.

FRISSÍTÉS: Szemben az eredeti tájékoztatással, a létesítmény nem nyitott ki az elmúlt hétvégén, biztonságtechnikai okokból, és a szivattyú meghibásodása miatt legjobb esetben június 26-tól üzemel – a polgármester tájékoztatása szerint. Megfelelő időjárás esetén minden nap 10-19 óra között lesz nyitva, júniusban kedvezményes árakkal (300 Ft/csúszás). A 11 méter magas létesítmény egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű. Használatuk 12, illetve 14 éves korhoz kötött.

(Fotó: HírBalaton)


Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója az átadáson elmondta, hogy a balatoni vízicsúszda-fejlesztések – amelyre 395 millió forint jutott a Kisfaludy turisztikai fejlesztési programban – hozzájárulnak a 2017-ben megfogalmazott célok teljesüléséhez, miszerint érjenek el nemzetközi színvonalat a balatoni strandok.

Beszélt arról is, hogy a belföldi turizmus új lendületet vett május óta, folyamatosan emelkedik a szállásfoglalások száma, és minden esély megvan egy nagyon erős nyári szezonra az idén. Hozzátette, hogy júniusban az eddig eltöltött és a már lefoglalt vendégéjszakák száma országosan 11 százalékos növekedést mutat tavaly júniushoz képest az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ)  adatai szerint. Júliusra már 1,9 millió vendégéjszaka-foglalást regisztráltak, míg augusztusra 1,5 milliót. A június eleje és augusztus vége között eddig rögzített foglalások egyharmada a Balatonnál történt.

Balatonfenyvesről szólva Juhász Szabolcs elmondta, hogy a központi adatbázis szerint a község szálláshelyeinek háromnegyedét magyarok foglalták le, a külföldi vendégek pedig elsősorban Németországból, Ausztriából és Lengyelországból érkeznek.

Lombár Gábor (független) Balatonfenyves polgármestere felelevenítette, hogy az 1988-ban épült, majd a 2000-es évek elején veszélyessé vált, ezért lezárt vízicsúszda egykor az üdülőrégió egyik legkomplexebb turisztikai attrakciója volt. Nem csak csúszdaként működött, a legfelsőbb szintje például éjszakai bárként is üzemelt. Balatonfenyvesnek előbb meg kellett vásárolnia a tulajdonosától a közel két évtizede amortizálódó létesítményt, hogy élni tudjon az állami támogatás lehetőségével. Végül 100 millió forintos állami támogatásból, és 13 millió forintnyi önerőből újult meg a csúszda.

Szajcz Adrián, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke méltatta, hogy a kormány számos forrást juttatott a Balatonnak. Ennek köszönhetően épülhetett újjá az üdülőrégió legnagyobb szabadtéri vízicsúszdája, és fejlődhettek magánszálláshelyek is – jegyezte meg. Cél, hogy a régi attrakciók ne tűnjenek el, hanem megújuljanak, és XXI. századnak megfelelő fejlesztések valósuljanak meg a következő években is – tette hozzá.

Szári Zsolt balatoni miniszteri biztos arról beszélt, hogy a Balaton a mai formáját 150 évvel ezelőtt nyerte el, amikor a vasútvonalat kiépítették a partjainál. “Ez egy végzetes, eredendő bűn volt a Balaton élővilága szempontjából” – fogalmazott. Az 1600-as években még 10 méterrel magasabban állt a tó vízszintje, vagyis nagyjából ott, ahová most a fenyvesi vízicsúszda teteje ér. Innen ma a gyönyörű panorámát is meg lehet csodálni a tó egyik legmélyebben fekvő, kilátó nélküli településén – mondta.

A település öt szabadstandján az elmúlt időszakban az MTÜ pályázatainak köszönhetően 200 millió forint állami támogatásból történtek egyéb fejlesztések is, amelyek révén vizesblokkok újultak meg, öltöző kabinok és baba-mama szobák épültek, valamint napozóágyakkal, újabb sporteszközökkel bővült a kínálat – hangzott el az ünnepségen.

A csúszda aljában található egy baba-mama szoba is

(Fotók: HírBalaton)