Anyák napja: egy felmérés szerint a magyarok megbecsülik az édesanyákat (MTI)

Május első vasárnapján az anyákat ünnepeljük. A magyar felnőttek háromnegyede szerint Magyarországon megbecsülik az édesanyákat, többségük szerint pedig a családpolitikát az édesanyákra kell alapozni – közölte az anyák napja alkalmából végzett közvélemény-kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) az MTI-vel. Az anyák napját először 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt kezdeményezésére ünnepeltük az országban.

 

A közlemény szerint tízből nyolc magyar szerint az anyák tartják össze a családokat és a gyerekek nevelésében nekik van a legnagyobb szerepük. A gyerekesek, az idősebbek, a nők és a vidéken élők között ennél is nagyobb az így vélekedők aránya.

Tízből hatan teljesen egyetértenek azzal, hogy a családpolitikát elsősorban az édesanyákra kell alapozni, a megkérdezetteknek csak hatoda volt elutasító ezzel kapcsolatban. A gyerekesek, a nők és az idősebbek inkább azonosulnak ezzel az állítással – írták.

Ismertették: a válaszadók 83 százaléka hálával tekint az édesanyjára amiért felnevelte őt, tízből heten teljes mértékben elégedettek azzal, ahogyan az édesanyjuk nevelte őket, és csak 3 százalék nyilatkozott úgy, hogy elégedetlen.

A felmérésből kiderült az is, hogy a magyarok 71 százaléka szerint Magyarországon össztársadalmi szinten is megbecsülik az édesanyákat, és elismerik a családokért végzett munkájukat.  Az országos reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült április 13. és 22. között.

 

Élelmiszerbiztonsági kiadvány kismamáknak

Kismamáknak szóló élelmiszerbiztonsági füzetet adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) anyák napja alkalmából.

A hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy az élelmiszerbiztonság a várandósság alatt különösen fontos, ezért a Nébih szakemberei az “Ételt csak okosan!” program részeként összeállítottak egy kifejezetten kismamáknak szóló tájékoztató kiadványt.

Rámutattak: a várandósság alatt az immunrendszer kisebb hatásfokkal működik, ezért a kismamák fogékonyabbak lehetnek az élelmiszer-eredetű megbetegedésekre, amelyek akár a születendő gyermek egészségét is veszélyeztethetik.
A most elkészült 28 oldalas informatív tájékoztatóban a Nébih összegyűjtötte a kismamákat érintő, élelmiszerekhez kötődő veszélyforrásokat, és bemutatja azokat a lépéseket, amelyek betartásával az élelmiszerek okozta – akár rendkívül súlyos következményekkel járó – megbetegedések megelőzhetők.