Állami forrás segíti a hévízi gigaprojekt befejezését (TV Keszthely)

Egy kormánydöntésnek köszönhetően fejeződhet be Hévízen a volt buszpályaudvar környezetének helyreállítása. A 2021-ben, közbeszerzésben elnyert munkát a vállalkozó félbehagyta, a szerződésben foglaltakat nem teljesítette. A szerződésbontások általában nem végződnek jól, ez most úgy tűnik, igen.

A hévízi egykori buszpályaudvar területe ma kerítéssel van körbezárva, építési területnek minősül. 2021-ben kezdődött itt a munka, több, mint 1,1 milliárd forintos uniós pályázati forrásból. Az építkezés azonban nem a szerződés szerint haladt, így tavaly év végén a képviselő-testület jogi eljárást indított. A becslések szerint eddig a megvalósulás mindössze 25 % körüli. A projektet időközben le kellett volna zárni, így a város arra törekedett, hogy egyrészt ne kelljen visszafizetni a kapott pénzt; másrészt, hogy az eredeti elképzelés megvalósulhasson – tudósított a TV Keszthely.

A jelenlegi helyzetről sajtótájékoztató keretében számolt be Hévíz polgármestere. Papp Gábor elmondta: megfelelő időben léptek fel a vállalkozóval szemben és fordultak segítségért, így egy úgynevezett áthúzódó átmeneti projekt kérelmet nyújtottak be. A magyar kormány pedig meghozta azt a döntését, hogy a “Hévíz Gyógyhelyfejlesztés” című projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében tovább finanszírozza. „Az önkormányzatnak megítélték azt a hazai forrást, amiből be tudja fejezni, illetve megvalósíthatja ezt a félig kész projektet. Ennek a döntése, ahogy mondtam, megszületett. Jelen pillanatban még nagyon sok munka áll előttünk, hiszen a közbeszerzés kiírásától elkezdve, különböző papíroknak és hatóságok felé való bemutatása. Én azt látom jelen pillanatban, hogy ebben a hónapban – adott esetben – a közbeszerzést el tudjuk indítani” – jelentette be a polgármester.

A cél az, hogy a területen minél gyorsabban elkezdődhessen újra a munka. Abban, hogy a beruházás folyamata ilyen kedvező irányt vett, jelentős szerepe van Nagy Bálint országgyűlési képviselőnek. A látványterveken látható, mi a jelenlegi vezetés elképzelése. Az október elseje után felálló új képviselő-testületnek csak tovább kell vinni majd a projektet. A településvezető hozzátette: „Az új képviselő-testületnek pedig át fogjuk tudni úgy megfelelő módon adni ezeket az anyagokat, illetve ezt a készültségi állapotot, amivel adott esetben ez lehetséges. Végre azt gondolom, hogy mondhatom azt, hogy happy end-del tud zárulni gyakorlatilag ez a projekt, amit 2021 tavaszán kezdtünk el, és különböző rajtunk kívülállóknál fogva sajnos elakadt. De meg tudtuk tartani a projektet, nem büntettek meg bennünket, nem kellett visszafizetnünk a forrást.”

A projekt végső befejezési határideje ez év december 31-e, így a város lakosainak és az idelátogató vendégeknek várhatóan már nem sokáig kell nézegetni a kerítést és az építési területet.