Zalakaros idén bringában utazik. Egyre több a kétkerekű turista a zalai fürdővárosban, hiszen a környék adottságai ideálisak a biciklis kirándulásokhoz, de a Tour de Zalakaros országúti kerékpárversenyen is több ezren indulnak minden évben. A városi fürdő kedvezményes kerékpáros belépővel, masszázzsal és kerékpártárolókkal várja a bringásokat.
Az aktív és egészséges életmód iránti érdeklődés fokozatosan nő a fürdővárosban, egyre többen töltik tevékenyen szabadidejüket Zalakaroson. A tavaly a helyi kerékpáros centrumben közel kétszer annyi bringát adtak ki a látogatóknak, mint egy évvel korábban. A Kis-Balaton kerékpáros túrák egyedülálló természeti környezetben kínálnak fantasztikus kikapcsolódási lehetőséget az aktív, minőségi idő eltöltésére.
A kiváló adottságokra a város idén még inkább ráerősít, hiszen a folyamatosan fejlődő Tour de Zalakaros országúti kerékpárverseny 2500 indulójával mára az ország egyik legkedveltebb rendezvényévé nőtte ki magát.
A bringás hétvége 2019. június 21-23. között lesz, a program már minden korcsoport számára kínál alternatívát: gyermekversenyt a legkisebbeknek, családi bringatúrát a Kis-Balaton körül minden generációnak és valódi megmérettetést a zalai dombokon keresztül 60 és 137 km-en.
2019-ben harmadszor rendezik meg a Szabadics Ride – CompanyChallenge céges időfutam csapatverseny, a 0. napon pedig tematikus gasztro programokkal és GO BIKE warm-up partyvalis bővül idén a bringás jamboree. A tavalyi rendezvényről a nemzetközi médiumok is beszámoltak:
A program aktualitását az a határokon átívelő kerékpáros projekt is indokolja, amelynek keretében 2019 tavaszán további 3 km kerékpárutat adnak át Zalakaroson.
„A turizmus rekordszámú növekedését prognosztizáljuk idén Zalakaroson, de fontos számunkra, hogy a helyben élők is részesüljenek a turizmus előnyeiből. Szeretnénk a zalakarosiak számára is kedvet csinálni az aktív idő eltöltéséhez, hiszen a fejlesztéseinknek az ő életminőségük javulását is szolgálniuk kell. A projekt keretében a helyi és környékbeli iskolák és intézmények bevonásával szemléletformáló kerékpártúrákat szervezünk, amelyek teljesítésével értékes nyereményekben részesülhetnek a résztvevő gyerekek és felnőttek egyaránt” – mondta el Czirákiné Pakulár Judit alpolgármester.
A fürdőváros küldetésének egyik alapköve, hogy mindenkihez eljuttassa a megelőzés fontosságát, ezért a Zalakarosi Fürdő, az ország első kerékpárbarát fürdőjeként kedvezményes bringás fürdőbelépővel, GO BIKE vitalizáló masszázs bevezetésével és kerékpártárolókkal áll a kezdeményezés mellé – jelezte Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
A fürdő kerékpárbarát szolgáltatásait a szálláshelyek is a csomagjaikba építhetik, valamint a recepción „lerakott” slusszkulcsért cserébe ők is adhatnak ticketeket a tematikus csomagot lefoglaló vendégeiknek, amellyel aztán a helyi Tourinform Irodában díjmentesen kölcsönözhetnek kerékpárt – írja a termalfurdo.hu.