A tiszta Kis-Balatonért, a szép környezetért (tvkeszthely.hu)

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Magyar Közút Nonprofit Zrt Zala Megyei Igazgatóság és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közös hulladékgyűjtésen vettek részt. Eredetileg a márciusi Víz Világnapja alkalmából szervezték volna meg, de a kedvezőtlen időjárás miatt akkor elmaradt. Az immár tavaszi napfényben négy szervezet munkatársai gyűjtötték a szemetet.

„Tisztítsuk meg a Kis-Balatont a Víz Világnapjára!” – ennek a szlogennek a jegyében gyűjtötték a szemetet a természetvédelmi területen. Sajnos nagyon sokan ilyen helyen teszik le a háztartási és egyéb hulladékot. Ezzel egyrészt azt a környezetet mérgezik, amiben élünk; másrészt ez szabálysértés és tettenérés esetén helyszíni bírságot kell fizetni.

Szedték a szemetet a Zalavár és Zalaszabar közötti út mellett is. A horgászok kedvenc területén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai dolgoztak. A talált hulladékok zöme horgászkellék, de az üdítős palackoktól a borotválkozó habos flakonig szinte minden volt itt. A gelseszigeti Molnár Árpád úgy gondolja: az itt horgászóknak bizony össze kellene takarítania maga után.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. évek óta részt vesz a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által szervezett hulladékgyűjtésen.

A példamutatást a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. annyira fontosnak tartja, hogy a horgászati igazgató is részt vett a munkában. Havranek Mihály szemétszedés közben úgy nyilatkozott: ezzel is arra szeretnének rávilágítani, hogy mennyire fontos lenne mindenkinek odafigyelnie a környezetére.

„Védd természetesen!” – az idei Víz Világnap nemzetközi szlogenje is arra próbálja irányítani a figyelmet, hogy a természet védelme természetes legyen. A négy szervezet összehangolt akciója rávilágít az önkéntes tevékenységek társadalmi értékeire, valamint arra, hogy kellő odafigyeléssel, összefogással elősegíthetjük környezetünk megóvását – olvasható a Keszthelyi TV weboldalán.