A szőlőmetszés módozatait mutatták be a MATE Georgikon Campus szőlészetében (tvkeszthely.hu)

A szőlőmetszés módozataival ismerkedhettek az érdeklődők a MATE Georgikon Campus szőlészetében. A programot azzal a céllal szervezik meg évről évre, hogy bemutassák a legújabb kutatásokat a gyakorlatban is. Az eseményre az ország számos pontjáról érkeztek szőlősgazdák, hogy tanuljanak a szakemberektől.


A kordonművelésű szőlőn mutatta be a metszés gyakorlatát a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének egyetemi adjunktusa. Dr. Lukácsy György arról beszélt, a metszés az egyik legfontosabb tevékenység a szőlőben, hiszen ezzel lehet szabályozni a termésmennyiséget. Elhangzott, a metszés mikéntje sokat változott az elmúlt időszakban, ugyanis ma már egyre jobban figyelnek a sebzés mértékére és annak nagyságára. A gyakorlati bemutatón lépésről lépésre ismerhették meg az érdeklődők a folyamatot, ez nagy segítség a gazdáknak.

„Alsóőrsön van majdnem egy hektár területünk, nem olyan régen telepítettük újra. Igazából megfelelő tudással akarunk dolgozni a szőlőben, és valószínű az egyetem metszési bemutatója elmagyarázza azokat a titkokat, amit az ember könyvből nem tud megtanulni.” – mondta egy szőlősgazda, Lepsényi István.

Egy szőlőtőke – amennyiben megfelelően metszik az évek során – akár több évtizeden keresztül terem. Ehhez azonban kiemelten fontos a tőke egészségének megőrzése. Ennek első lépése a megfelelő metszés. A termésátlagot azonban az időjárás is befolyásolja, a februári rekordmelegben már életre keltek a rügyek. Ez abban az esetben okoz kiemelkedő problémát, ha a következő hetekben megérkeznek a tavaszi fagyok, ezek ugyanis jelentős károkat tehetnek a növényben.

„A rügyek már most elkezdtek megindulni, a könnyezés megindult az ültetvényekben. A hőösszeg elkezdett akkumulálódni, tehát nagyjából azt lehet mondani, hogy a fakadáshoz szükséges hőmérséklet összegének nagyjából egy harmada már akkumulálódott. Tehát nagyon előre jár a szőlő, tehát hogyha későbbiekben, március végén még egy komoly fagyot kapunk – ennek nem kell nagyon hidegnek lennie, akár -5, -6 foknak – ez elegendő ahhoz, hogy jelentős károkat okozzon a fő rügyeinkben.” – tájékoztatott Dr. Lukácsy György, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének egyetemi adjunktusa.

A MATE Georgikon Campusán folyamatosan zajlanak a szőlővel kapcsolatos kutatások. Elsősorban a rezisztens fajtákra helyezik a hangsúlyt, de más témákban is vizsgálódnak a szakemberek. Az intézmény vezetésének fontos, hogy élő kapcsolatot alakítsanak ki a szőlősgazdákkal, és megosszák velük a legújabb eredményeket.

„Edukáljuk a szőlészeti-borászati termelőket, hogy megismerjék a legújabb technológiákat, megtudják azt, hogy hogyan kell szakszerűen metszeni, milyen újabb fogások vannak, amiket az egyetemek, kutatóintézetek fedeztek fel a kutatások során. Tehát nagyon fontosnak tartjuk, hogy a termelőkkel is napi szintű kapcsolatot alakítsunk ki.” – emelte ki Dr. Szabó Péter, a MATE Georgikon Campus általános campus főigazgató-helyettese.

A Georgikonon ma is aktívan ápolják Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő emlékét. Az eseményen megkoszorúzták a szőlészetben álló szobrát a MATE Budai Campus hallgatóinak részvételével.

A Keszthelyi TV híradása itt megtekinthető.