A szezonra megújul Tihany két szabadstrandja (Tihanyi Visszahang)

Hárommilliárdos költségvetéssel folytatódik a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programja, amelynek részeként megújul Tihany két szabad – strandja is. A Somosi strand 50-, a Gödrös 100 millió forintból újul meg. A munkálatokkal a szezonra elkészülnek.

A program a szabadstrandok korszerűsítésére, infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására nyújt támogatást. A strandok a továbbiakban is maradnak ingyenes fürdőhelyek, ez kikötés volt a pályázati programban. Mindkét strandnál a magas vízállás miatt mintegy negyven centiméterrel megemelik a lídó szintjét, ami új betonréteget is kap. Helyreállítják, illetve pótolják a strandok partszakaszának teljes hosszában a kőszórást. Felújítják a járófelületeket, a járdákat, a Gödrösnél három-, a Somosi strandnál pedig egy új öltöző fülkét létesítenek. A hét–nyolcszáz fürdőző befogadására alkalmas Gödrös strandnál a vízfelületre egy vízi-vidámparkot is telepítenek, ennek használatáért viszont már külön kell majd fizetni – olvasható  a márciusi Tihanyi Visszhang című helyi lapban.  A Somosi strandnál a biztonságos közlekedés érdekében az út és a járda között egy védőkorlátot építenek.

– Örülünk a fejlesztéseknek, hiszen a szabadstrandokkal szemben is követelmény ma már a kulturált fürdőzés feltételeinek biztosítása. Nagyon fontosak a szabadstrandok, hiszen egyrészt itt lehet lejutni szabadon a Balaton partjához, másrészt a település szempontjából elengedhetetlen, hogy ilyen szolgáltatásunk is legyen. Tihanyban különböző színvonalú strandok vannak, mindenki maga választhat ezek közül, igényei szerint – idézi az újság Tósoki Imre polgármestert, aki hangsúlyozta: a Tihanyi-félsziget a világörökségi helyszín várományosa, így magától értetődő, hogy a fürdőzésre alkalmas szabad vízi területek is megfeleljenek a cím oda – ítélési követelményeinek. A munkálatok pár héten belül elkezdődnek, a cél az, hogy a szezonra mindkét strand felújítása elkészüljön.

Már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol léteznek ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – Balatonkeresztúr, Balatonfenyves, Balatonboglár, Balatonszemes, Zamárdi és Örvényes ráadásként elmondhatja magáról, hogy csak szabadstrandokat üzemeltet –, melyek fenntartása komoly, éves szinten sokszor tízmilliós költséget jelent az érintett önkormányzatoknak. Ezeket eddig a helyi bevételekből kellett finanszírozni, ugyanis eddig a strandfejlesztési pályázatokon csak a megtérülő beruházásokat, vagyis a fizetőstrand-fejlesztéseket támogatták.