A nyári diákmunka órabére továbbra is bruttó 1200-1300 forint – már toboroznak (vg.hu)

A mozik, az akvaparkok, a balatoni munkáltatók és más cégek is várják a jelentkezőket a hagyományos nyári diákmunkára. A fizetések jellemzően nem változtak, az órabér 1200-1300 forint – írja a vg.hu.

Még kivárnak a diákok, nem indult meg a megszokott roham a nyári munkákért, inkább majd májusban – mondta a Világgazdaságnak Majzik Nándor, a Meló-Diák Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet cégvezetője –, de a cégek már toboroznak, így a mozik, az akvaparkok és a balatoni munkáltatók is várják a jelentkezőket.

Mivel megjelentek a Magyar Közlönyben a négymillió beoltott utáni nyitással kapcsolatos részletszabályok, sok edzőterem, sportlétesítmény és uszoda is számos diáknak kínálhat pénzkereseti lehetőséget.

A pandémia második, harmadik hulláma egészségügyi szempontból sokkal veszélyesebb volt, mint az első, de gazdaságilag összességében kevésbé érintette a fiatal munkavállalókat – véli Majzik Nándor. A cégek a járványhelyzetet már belekalkulálták a működésükbe, azok pedig, amelyeknek nem kellett bezárniuk, ugyanúgy foglalkoztattak fiatalokat, mint a járvány előtt. Az újranyitó vendéglátóhelyeken, főleg Budapesten, kevésbé jellemző a diákmunka, inkább csak a gyorsétteremláncoknál, felszolgálót pedig majd nyáron a Balatonnál keresnek.

 

Két éve volt a csúcs

Szupersiker lenne, ha a 2019-es számokat tudnák hozni, amikor a nyáron havonta akár 15-18 ezer diák is vállalt munkát az iskolaszövetkezeten keresztül – mondta a szakember.

A korábbi években havonta 8-10 ezer diákot foglalkoztattak, most átlagosan 6-7 ezret. A fizetések jellemzően nem változtak, az átlagos órabér bruttó 1200-1300 forint, erről több diákszövetkezet is beszámolt. Az iskolaszövetkezet tagjaként végzett munkáért kapott pénz nem minősül önálló tevékenységből származó jövedelemnek, ezért 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) vonnak le belőle. A 25 év alattiak 2022. januártól szja-mentességet kapnak, ami tovább emelheti a fizetést és a munkalehetőségek számát is.

A középiskolások még nem kapkodnak az állások után, hiszen május 10-én kinyitnak a közoktatási intézmények, elkezdődnek az érettségik, a felsőoktatásban pedig tart a digitális oktatás – mondta Bosnyák Péter, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet közép-magyarországi regionális szolgáltatásának vezetője. Budapesten nagyjából a szokásos létszám kétharmada dolgozik. A vendéglátás újranyitását megérezték, az élelmiszer-kiskereskedelem pedig hektikusan foglalkoztatja a diákokat. Sok függ a cég saját létszámától és a betegállományban lévők számának alakulásától is.

 

Nem csak nyáron van szezonja a diákmunkának

Ma már nem csak nyáron van a diákmunkáknak szezonja, a Covid–19 előtt a diákok kétharmada egész évben vállalt munkát hosszabb-rövidebb időre, mert meg kellett keresni az albérletre, a megélhetésre, a bulizásra valót.

Most azonban az egyetemisták hazaköltöztek, bulik nem voltak, kevesebbet költöttek. Az egyetemisták elmozdultak a gyakornoki programok felé. A pandémia miatt tavaly 20-25 százalékkal csökkent a Fürge Diáknál a közvetített fiatalok száma, egy átlagos év 20 ezer diákjáról a múlt évben 16 ezerre esett. Volt ugyanakkor home office-ban is végezhető diákmunka, mert a távmunkára átállt cégek a diákoknak is biztosították ezt a lehetőséget. A teljes diákmunkapiacon a feladatok 30 százalékát, a Fürge Diáknál az 50 százalékát home office-ban végezték a fiatalok.

„Mivel az újranyitáskor egyik pillanatról a másikra van szükség a dolgozóra, a diákszövetkezetek óriási terhet vesznek le a munkaadók válláról a munkaerő-toborzással – mondta Baksay-Szabó Ádám, az Y Generáció Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja. – Megállás nélkül csörögnek a telefonok, kapjuk az e-maileket és az önéletrajzokat.”

Az Y Generáció diákszövetkezet főleg a 18–24 év közöttieknek közvetít munkát. Baksay-Szabó Ádám szerint a fiatalok nem válogatnak, mert a pandémia miatt beszűkült az álláspiac. Jellemzően heti 25-30 órát is vállaltak a korábbi 20-25 óra helyett, mert a távoktatás miatt többet tudtak dolgozni. Aki idén nyáron dolgozni akar, annak lesz munkája – hangsúlyozta Baksay-Szabó Ádám a vg.hu-nak.