A Nők a Balatonért Egyesület is csatlakozott a jótékonysági vásárhoz Siófokon

A siófoki adventi vásáron különlegesen szép egyedi ajándéktárgyakkal, karácsonyi díszítő elemekkel találkozhatnak a siófoki víztorony környezetében az érdeklődők. Az elmúlt napokban közel félszáz helybeli hölgy – a Nők a Balatonért Egyesület helyi szervezetének tagjai – serénykedett, hogy az általuk készített tárgyak eladásából származó bevételt jótékonysági célra fordíthassák.

(Fotó: Nők a Balatonért Egyesület)

A korábbi években ez az összeg gyakran meghaladta a százezer forintot, melynek felét valamely helybeli intézmény – iskola, óvoda – javára ajánlották fel, míg a másik ötven százalék az egyesület működését segíti – közölte a szervezet Facebook oldalán. A kiadási tétel pedig idén is jelentős, hiszen már elkészült az a négyszáznyolcvan csomag, amely a város első és második osztályos nebulóinak szerez majd örömet Mikulás napján.
Orosz Márta, a siófoki csoport vezetője elmondta: most sem változik a cél, s abban bízik, hogy a polgárok egy része a vásárláson kívül némi adománnyal is hozzájárul a kedvezményezett intézmény működéséhez.