A korábbinál pontosabb diagnosztikára nyílik lehetőség a csopaki rendelőben (veol.hu)

Tavaly január elsejétől Imre Bence látja el Csopakon és Paloznakon a háziorvosi feladatokat. A 35 éves orvos több újítást is bevezetett, ráadásul hamarosan korszerű eszközökkel bővül a rendelő.

– A rendelő kialakításánál és berendezésénél sok szempontot figyelembe vettünk. Fontos volt, hogy olyan környezetet teremtsünk, ahol a pácienseinket kulturált körülmények között tudjuk ellátni, és mivel vegyes körzetről beszélünk, a gyermekekre is gondoltunk, próbáltuk barátságosabbá va­rázsolni a légkört. Szerencsére napjainkban számos olyan megelőzési, szűrési és vizsgálati lehetőség vált elérhetővé, amely korábban nem volt hozzáférhető. Igyekszünk a rendelőben mi is minél több vizsgálati lehetőséget biztosítani, illetve arra ösztönözni pácienseinket, hogy törődjenek egészségükkel, és inkább előzzék meg a bajt. Fontosnak tartottam azt is, hogy létrehozzunk egy weboldalt, ahol a betegeinket tájékoztathatjuk az aktualitásokról, és szerencsére bevált az időpontfoglalási rendszer elindítása is – idézi fel a kezdeteket a veol.hu-nak háziorvos.

Imre Bence örömmel újságolja, hogy az önkormányzat Magyar Falu Program keretében új orvosi eszközök beszerzéséhez nyert pályázati támogatást. Hamarosan a rendelőben lesz egy EKG, egy 24 órás EKG és ABPM holter, egy digitális infrás lázmérő. Az eszközökkel egyrészt tovább tudják bővíteni eddigi eszközparkjukat, másrészt a praxis növekvő létszáma miatt is nagy segítséget jelent az új bútorzat beszerzése a meglévő és az újonnan bejelentkező páciensek papíralapú dokumentációjának tárolásához, illetve az új eszközök elhelyezéséhez.

– Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik a halálozási statisztikákat, így ezek megelőzése és időben történő felismerése elsődleges szempont. Az új EKG-készülékkel pontosabb és gyorsabb diagnosztikára nyílik lehetőségünk. A 24 órás EKG és ABPM készülékkel pedig számunkra új távlat nyílhat a szív- és érrendszeri betegek diagnosztikájában és kezelésében. A készülékkel képesek leszünk olyan ritmus­zavarok kimutatására is, melyek csak bizonyos helyzetekben jelentkeznek, nem állnak fenn a nap 24 órájában – hangsúlyozza az orvos, miközben megemlíti, hogy a kialakult ritmuszavarok számos komplikációért felelősek; például az agyi keringészavar (vérrögképződésen keresztül), akár ezen súlyos megbetegedések megelőzése válik lehetővé az új eszközzel.

A készülék emellett alkalmas 24 órás vérnyomásmérés elvégzésére, ezáltal lehetőség nyílik a pontosabb, objektívebb vérnyomás-diagnosztikára. A digitális infrás lázmérő beszerzését az indokolja, hogy az elmúlt másfél évben jelentősen megnőtt a gyermek páciensek száma. A lázas megbetegedések diagnosztikájában jelent majd nagy könnyebbséget ez a lázmérő, kiemelten kisgyermekek esetében lesz hasznukra – írja a veol.hu.