Ahogy korábban a hirbalaton.hu is beszámolt róla, pénteken tragédia történt a keszthelyi városi strandnál. Egy fiatalember vesztette életét vízibiciklizés közben. Dr. Tóth Gergely polgármester ennek apropóján vasárnap Facebook bejegyzésben hívta fel a figyelmet az eset tanulságaira.
A város polgármestere ezt írta:
„Ahogy korábban beszámoltam róla, pénteken életét vesztette egy 31 éves fiatalember a keszthelyi Városi Strandon. Tragédiáját, történetét azért osztjuk meg, hogy a jövőben el lehessen kerülni a hasonló baleseteket.
A fiatalember párjával együtt vízibiciklit bérelt a strandon. Mielőtt a kölcsönző kiadja a vízibiciklit, minden bérlőnek nyilatkoznia kell, hogy egészséges-e, tud-e biztonságosan úszni, szüksége van-e mentőmellényre. Ez különösen akkor fontos, ha az ember a bóján túlra megy, hiszen ott, a mélyvízben már senkinek sem ér le a lába. A fiatalember és barátnője is aláírták a nyilatkozatot, hogy tudnak úszni, saját felelősségre, mentőmellény nélkül bérelték ki a vízibiciklit.
A tragikus végkimenetelű baleset a bójákon túl történt. A fiatalember elmerült a vízben, és hosszú percekig nem jött fel, a barátnője ezért segítségért kiáltott, elsőként a közelben SUP-ozó strandolók értek oda, viszonylag hamar sikerült megtalálni a férfit, addigra a strandon dolgozó vízmentők is megérkeztek az evezős katamaránnal. A katamarán fedélzeten a vízimentők azonnal hozzáfogtak az újraélesztéshez. Közben a mólón szolgáló mentőhajó is megérkezett, majd légimentők is jöttek. A mólón defibrillátorral is megpróbálták az újraélesztést, sajnos sikertelenül. A mentés idejére a mólót lezárták a hatóságok.
Szörnyű tragédia, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie. A haláleset kapcsán többször egyeztettem a VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának a vezetőjével, Bagyó Sándorral és a strandot üzemeltető cégünk vezetőjével, Cziráki Lászlóval is.
Fontos felhívni a figyelmet rá, hogy az északi parton, a Keszthelyi-öbölben is gyorsabban mélyül a víz, mint a délin. A bóján túl már tényleg mély a víz. Akinek nincs megfelelő vízbiztonsága vagy nem tud elég jól úszni, csak mentőmellényben vagy úszást segítő egyéb eszközzel menjen a vízbe!
Városunk nevében köszönöm a mentésben segítséget nyújtó fürdőzőknek a bátorságát. Köszönöm a strandon, a mólón dolgozó vízmentőknek és az országos mentőszolgálatnak is a szakszerű mentést. Nagyon sajnálom, hogy minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült megmenteni a fiatalember életét.
Városunk nevében szeretném kifejezni együttérzésemet a fiatalember párjával, sajnálom, hogy mindezt át kellett élnie. Részvétemet fejezem ki az elhunyt szeretteinek és családjának egyaránt. Pótolhatatlan veszteség. Isten nyugosztalja!”