Épületek állapota, közlekedés, esőzések – ezekről beszéltek leginkább a keszthelyi közmeghallgatás résztvevői. A képviselő-testület csütörtökön este várta a városlakókat, hogy elmondhassák közérdekű észrevételeiket, problémáikat, javaslataikat.
A közmeghallgatáson több lakó felhívta a figyelmet a városban található romos, elhanyagolt állapotú épületekre, főként a belvárosi és a Balaton-parti területeket említve. Ruzsics Ferenc polgármester válaszában ismertette több Balaton-parti egykori és jelenlegi szálloda felújításának részleteit, az üzemeltetőktől kapott információk alapján.
Szólt arról is, hogy a belvárosi egykori Reischl-sörház pályázati forrásból megújul. Hozzátette, hogy az önkormányzat költségvetésében rangsorolni kell a feladatokat, így nem jut forrás minden önkormányzati épület rekonstrukciójára – írja a zaol.hu.
Szintén többen felvetették, hogy megoldást kellene találni a hatalmas esőzések utáni árvizekre. A zámori térséget érintően Nagy Bálint alpolgármester válaszában elmondta, hogy bár a közelmúltban megtörtént a csapadékvíz-elvezető rendszer bővítése, de a probléma még hatékonyabb megoldása térségi összefogást igényel. A Cserszegtomaj és Rezi felől érkező csapadékvíz mennyiségét és gyorsaságát kell csökkenteni, az erre szolgáló rendszer tervezését célul tűzték ki.
A közmeghallgatáson szóba került a közvilágítás is, mint elhangzott, a zámori városrész egyes utcáira szeles, viharos időben sötétség borul. A polgármester ismertette: a problémát jelzik az áramszolgáltatónak, s hozzátette azt is, hogy az utóbbi időben városszerte egyre több helyen megmetszették a fákat, hogy a viharban az ágak miatt ne legyen zárlat és áramszünet.
A városlakók szóltak utak, utcák, parkolók állapotáról, egyes utcák forgalmi rendjéről, a közlekedési morálról. Téma volt a Szalasztó utca forgalmi rendje és a kétirányúsításának lehetősége, valamint, hogy a Munkácsy Mihály utcában az elmúlt időben jelentősen megnőtt a forgalom, és az is problémát jelent, hogy sok a gyorshajtó. Ezért a lakók nevében felszólaló pihenő övezet tábla kihelyezését vagy fekvőrendőr kialakítását kérte. Felmerült annak igénye is, hogy a sétálóutcán a kerékpárosok a biciklijükről leszállva, azt tolva haladjanak át, mert a tapasztalatok szerint a kerekezők – főként a nyári időszakban – többször balesetveszélyes helyzetet teremtenek.
Egy belvárosi vállalkozó a piacfelügyelő mintájára felvetette egy belvárosi felügyelő alkalmazásának szükségességét, aki a belváros rendjére is figyelne. A felszólalók a szelektív hulladékgyűjtőknél tapasztalható állapotokat is részletezték, valamint kérték, hogy több utcai szemetes legyen a városban. A közmeghallgatáson felvetődött, hogy valamilyen módon ösztönözni kellene az ingatlantulajdonosokat a házuk előtti hóeltakarításra, szankcionálva annak elmaradását.
A javaslatok között elhangzott a vadgesztenyefákat támadó aknázómoly elleni hatékony védekezés, valamint az is, hogy a nyári szúnyoggyérítések végeztével ősszel ismét nagyon sok szúnyog zavarta a lakókat.