Tapolca önkormányzata megkereste e célból a Volánbusz Zrt.-t, ahonnan nem érkezett elutasítás. A cég hajlandó szerződni az önkormányzattal annak érdekében, hogy a város közigazgatási területén belül a távolsági buszokon a helyi buszjáratokra szóló bérletek is érvényesek legyenek.
Busa Csaba, a Volánbusz forgalmi régióigazgatója szerint a tapolcai közforgalmú, menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben alkalmazott helyi díjtermékek a város közigazgatási területén közlekedő helyközi autóbuszjáratokon történő elfogadásának nincs jogszabályi akadálya.
Az engedmény minden helyi közforgalmi bérletest érint, de feltehetően főként a város két végén, a Dobó-lakótelepen és a diszeli városrészben élők örülnek majd a lehetőségnek. Dobó Zoltán polgármester Gáspár Andrást, a helyi autóbuszokat üzemeltető Városgazdálkodási Kft. igazgatóját kérte fel a társasággal kötendő szerződéssel kapcsolatos tárgyalások lefolytatására – írja a veol.hu.