Nem a Balaton, hanem valami egészen más viszi most a prímet Somogyban – írja a legfrissebb KSH-adatokra hivatkozva a sonline.hu.
Ha megkérdeznénk tíz embert, szerintük mitől pörög Somogy gazdasága, valószínűleg sokan a turizmust vagy a mezőgazdaságot mondanák. És nem is járnának messze az igazságtól. De ha azt mondjuk, hogy a vármegye legerősebb iparága a számítógépek és optikai eszközök gyártása, nos, erre már kevesen számítanának – olvasható a portálon.
A KSH szerint a somogyi gazdaságot ma nem a turizmus, hanem a számítástechnikai ipar húzza
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2023-as adatai szerint ma ez a terület adja Somogy bevételeinek legnagyobb részét. Több mint 30 százalékát. És nemcsak úgy magától. Egy Flextronics International nevű óriáscég áll a háttérben, amely Tabon működteti legnagyobb magyarországi gyáregységét.
A számok a KSH 2023. évi „A legnagyobb vállalkozások és a vállalati szektor fő mutatói” című kiadványából származnak, amely az 50 fő feletti, kettős könyvvitelt vezető vállalkozások adatait összesíti vármegyénként.
Somogy öt legnagyobb cége
A Flextronics vezeti a sort – több mint 716 milliárd forintos árbevétellel. Őket követi a FGSZ Földgázszállító (120,4 milliárd forint), a Kométa 99 (91,4 milliárd forint), a MG Produkt (90,4 milliárd forint), valamint a HALKER (34,3 milliárd forint).
Külföldi kézben a gazdaság majd fele
A jelentés szerint a somogyi árbevétel 41,8 százaléka külföldi irányítású cégektől származik. Ez azt jelenti, hogy sok vállalkozás nem magyar tulajdonban van. A legnagyobb arányban német, osztrák és egyre inkább ázsiai befektetők dominálnak.
A teljes cikk itt elolvasható.