A Magyar Állatorvosi Kamara Pannon Területi Szervezete hévízi konferenciáján a közelmúltban vehette át a Mócsy-díjat Varga Ottó, Badacsonytomajon élő állatorvos. Ez alkalomból beszélgetett a veol.hu a kitüntetettel, akiről nem mondható el, hogy már gyermekkorában is erre a pályára készült volna.
– De már akkor megtanultam, hogy sokat kell dolgozni. Általános iskolásként szőlőben kapáltam, gimnazista koromban minden nyáron dolgoztam. Akkor mehettem le a balatonedericsi strandra a Csepel biciklivel, ha elvégeztem a munkát. Gyermekkoromban nem volt indíttatásom, de mindig voltak állatok a családi háznál: szarvasmarha, ló és baromfi minden formája. A 60-as években húgommal Lesencetomajon, a nagyszülőknél nevelkedtünk, mert szüleink Ajkán dolgoztak és csak hétvégeken tudtak hazajönni. A tsz növendék üszőit a nagyapám gondozta, sokat kellett segítettem neki. A nagybátyám állatorvos hallgató volt, de 1956-ban eltanácsolták az egyetemről, később a tankönyveit nekem adta biztatva, hogy legyek állatorvos. Talán ez is segített az indulásban, de elhivatottságom nem volt. Jelesre érettségiztem és nem tudtam, hogy merre menjek tovább – emlékezett vissza Varga Ottó, aki aztán kizárásos alapon választotta az állatorvosi pályát.
74 évesen is reggeltől estig dolgozik Varga Ottó állatorvos
– Nem hiszem, hogy minden szakma hivatás. A szakmát meg kell tanulni és jól, lelkiismeretesen kell végezni. A diploma megszerzését követően Baranyában kezdtem dolgozni mint üzemi állatorvos. Rögtön 400 tejelőből álló szarvasmarha-állományt, 400 kocás sertéstelepet, 20 ezer baromfit, 300 juhot, 30-40 lovat kellett ellátnom. Ott aztán a szakmáról mindent megtudtam, és meg is kellett tanulni. Ma már nem tudom elképzelni, hogy zöldfülűként miként mertem elvállalni ilyen kaliberű munkát. Szabad kezet kaptam, önálló voltam, jó kapcsolatot ápoltam az állattenyésztőkkel. Sertés császárt csináltam, a teheneknél volt egy hatosiker ellés, szép évek voltak. Onnan hívtak a mesterséges termékenyítő állomásra Gödöllőre. Csakhogy útközben baleset ért, így hazamentem és elmaradt a munkahelyváltás. Szüleim és nagyapám Lesencetomajon éltek és segítségre szorultak, ezért igyekeztem minél közelebb munkát találni. Akkoriban még szőlő is volt a családban. A nemesszalóki tsz-ben üzemi állatorvosként ezer szarvasmarhát és a tsz-hez tartozó öt község háztáji állományát láttam el. Feleségem a tanácson dolgozott. 1983-ban rokonlátogatásra Kaliforniába utaztam és egy ottani állatorvossal sikerült eltölteni néhány napot. Kollégának már akkor olyan pick-up gépkocsija volt, amelyben vitte magával a teljes felszerelését, mobil röntgent, ellető készüléket, kézmosót, gyógyszereket. Átadta volna a nagyállatpraxist, mivel egy lóklinikája és egy kisállat rendelője is volt, de én nem akartam itt hagyni a családot. Akkor már két gyermekünk is volt – mesélte az állatorvos.
Hazajött, de a távoli földrészen tapasztaltak meghatározták a jövőjét. Látta, hogy az ő útja az nem a tsz, elment hát a Taurina Agrárfejlesztő Vállalathoz mint szaporodásbiológus és főegészségügyi szakállatorvos. Három nyugat-dunántúli megye tartozott hozzá. Közben megszerezte a szaporodásbiológus szakállatorvosi diplomát. Ez idő alatt franciaországi tanulmányúton embrió felezést és embrió átültetést tanulmányozott. Akkor és ott látott először például nagyállatos ultrahangot. A francia állatorvossal együtt Martonvásáron végezték el az első nagy hazai embrió átültetéses programot. Ötvenhat üszőbe ültettek be felezett embriókat, abból 28 megszületett. Ez nagyon jó arány. Akkor az embrióbeültetés még véres úton, még a has felvágásával volt csak lehetséges, ma ez már sokkal egyszerűbb, invazív módon történik.
– Amikor Tapolcán lett egy üresedés, oda mentem körzeti állatorvosnak. Elláttam a tsz marhatelepét és Lesencék, Balatonederics, Nemesvita háztáji állományát. A tsz megszűnésével Szeremley Huba őshonos állattenyésztését irányítottam, mint állatorvos és mint állattenyésztő is. Szakmailag hasznos és új ismereteket szereztem, hiszen akkor még kevesebben foglalkoztak őshonos állatokkal:
• szürke marhával,
• bivallyal,
• mangalicával.
Érdekes kihívásnak is számított, ugyan nehézségekkel, több esetben életveszélyes helyzetekkel is. Hiszen a szürkemarha-tehén a hatalmas szarvaival védi a borját, miközben gyógykezelni, füljelzővel kell azt ellátni. Nem bántottak sosem, nem voltak agresszívak, csak próbáltak eltávolítani a borjú közeléből, védve azt. Akár a két szarvukkal felemelve és odébb téve engem – emlékezett vissza nevetve az állatorvos, aki a mai napig őrzi a hasonló esetek nyomait.
Az USA-ban látta, hogy a kisállatpraxis a jövő. A 80-as években nálunk csak megyei állatkórházak voltak, magán kisállatrendelőt nem nyitott még senki. Varga Ottó nevéhez fűződik az első kisállatorvosi rendelő megnyitása, Tapolcán.
„Csak álltam az ajtóban fehér köpenyben és vártam, hogy hozzák a betegeket”
– 1985-ben, amikor kinyitottam, csak álltam az ajtóban, az utcán fehér köpenyben és vártam, hogy hozzák a betegeket. De az első napokban egy lélek sem jött. Aztán lassan megérkeztek és elvégeztem az első műtéteket is. Egy idő után kinőttem a Véndeki utcai rendelőt. A város másik végén a Batsányi utcában a régi kényszervágóhíd helyén nyitottam egy nagyobbat. Megvettem az épületet, felújítottam és építettünk hozzá családi házat is. Már akkor, 1991-ben a mai előírásoknak is megfelelően alakítottam ki a rendelőt, kezelővel műtővel, váróval, sőt röntgenem is volt. Feleségem volt a recepciós, a műtős asszisztens és a takarító is – mondta Varga Ottó. Az egykori rendelő mára állatorvosi központtá nőtte ki magát a városban.
Napközben a nagyállatpraxist látta el, Szeremley Huba állattenyésztését irányította, este rendelt, utána operált. A három hektárnyi szőlő is munkát adott még. 2006-tól járási állatorvos lett, azonban a magánpraxissal az már nem fért össze, előbbi mellett döntött. A család építkezésbe fogott a badacsonytomaji telken és az a ház lett mára az otthonuk.
A cikk folytatása itt elolvasható.