A balatoni vendéglátás sokszínűségét mutatta meg a siófoki GasztroFok (sonline.hu)

Két éve indult útjára az a kulináris összefogás, melynek révén számos siófoki vendéglátóhely mutathatja meg különleges kínálatát. A GasztroFok célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a város és a térség sokszínű, egész évben elérhető gasztronómiai értékeire. Március utolsó hétvégéjén ismét sokan kóstolták végig az erre az alkalomra összeállított menüsorokat – írja a sonline.hu.

 

Az érdeklődők végigkóstolhatták a résztvevő vendéglátóhelyek kínálatát Széplaktól Sóstóig, Kilititől Szabadiig, sőt akár Ságvárig is. A GasztroFok idei újdonsága a tematikus gasztrotúrák bevezetése volt, amelyek segítettek eligazodni a helyszínek között. – Azt tapasztaljuk, hogy sokaknak kihívást jelent önállóan összeállítani maguknak egy programot abból a 20-30 helyből, amit ajánlunk. Ezért tematikus túraajánlatokat tettünk közzé, amelyek segítettek a látogatóknak eligazodni: kiemeltük például a street foodos helyeket, a családbarát célpontokat, a nemzetközi konyhákat, vagy az édesszájúak kedvenceit – mondta Kardos Gábor, a GasztroFok ötletgazdája.

 

Édes kalandok és globális ízrobbanás a GasztroFokon

Az „Édes kalandok – Indulhat a dolce vita” túrán például a Dinasztia Cukrászda, a Cafe Maran, az After 8 Brunch & Coffee és a Julcsi Kalácsoda kínálta finomságait, míg a „Globális ízrobbanás – Fedezd fel a világ konyháit” útvonal a Sushi Bár, a Mala Garden, az Egy csipet Nápoly, a Kiskert Vendéglő és a Déli part BBQ kínálatával csábította a vendégeket. Baricza József Dzsozi, az országosan is elismert Déli part BBQ pitmastere például Siófok Fő terén készítette, és árulta azt a füstön sült BBQ marhaszegyet, melyet ropogós bagettben kínált házi cajun remoulade mártással és fűszeres hagymával.

 

Még mindig nem ismerik a teljes kínálatot

Folyamatosan új helyekkel bővül a GasztroFok, idén is több új vendéglátóhely csatlakozott.

Bár a térség gasztrofelhozatala összességében erős, sokan még mindig nem ismerik a kínálat teljes spektrumát. Még a helyiek sem. A GasztroFok éppen ebben segít.
Meg tudja mutatni a rejtett gyöngyszemeket, azokat a helyeket, amelyek a maguk műfajában akár országos szinten is kiemelkedő minőséget képviselnek egész évben. A csúcsszezonon kívüli időszakban a gasztronómia jó programnak kínálkozik akár esős időben is – emelte ki Kardos Gábor, aki hozzátette, az esemény fővédnöke pedig a siófoki származású Bocuse d’Or különdíjas, Fodor Noel volt.

 

Művészfröccs Ságváron

A ságvári Kecskés Szilárd és fia pincészet Művészfröccs elnevezéssel külön programot szervezett a GasztroFok szombati napjára. – 7 festőművész és egy ékszerkészítő állított ki nálunk. Magyaros finomságokkal, kemencés húsokkal, vörösboros szarvaspörkölttel, hidegtálakkal vártuk a vendégeket.

Sokan kóstolták meg a prémium minőségű cabernet sauvignon, vagy a merlot borunkat. A hangulatról pedig pedig Iván és bandája zenekar gondoskodott – mesélte Kecskés Eszter a ságvári szőlőhegyen lévő rendezvényközpont vezetője, aki hozzátette, közel 100 vendég kereste fel őket a GasztroFok programján.