A balatoni nyár rajzolta fel Somogy megyét a bűnügyi térképre (sonline.hu)

Somogyban követték el az ötödik legtöbb bűncselekményt a megyék között az idén január végétől augusztus végéig terjedő időszakban. A nyár odatette megyét a bűntérképre. Nyaranta sok százezer ember utazik a Balatonhoz, emiatt magasabbnak tűnhet a bűnügyi fertőzöttség a valódinál.

Kiválóan indult az év a rendőrségi statisztikusok számára: a betöréses lopások, a közlekedési bűncselekmények száma meredeken visszaesett 2020 márciusa és májusa között, ami minden bizonnyal a kijárási korlátozásoknak volt köszönhető – írja a sonline.hu.  A police.hu fertőzöttségi tematikus térképéből nyerve adatokat, a Pénzcentrum elkészítette a megyék sorrendjét a bűn­ügyi fertőzöttség tekintetében. A közterületen elkövetett bűncselekmények, személy elleni erőszakok, lopások, gépkocsilopások és -feltörések, betörések, rongálások, rablások, garázdaságok, és tulajdon elleni szabálysértések számát vetítették le 100 ezer lakosra. Ennek eredményeképpen a főváros után Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezet 735 bűnténnyel, Tolna lett a második 647 esettel, de igén felkerült Somogy megye is az ötödik helyre 589 bűncselekményszámmal.

A százezer emberre levetített bűncselekmények száma Somogy megyében – az országban szinte egyedülálló módon – gyakorlatilag áldozatául esik a nyári idegenforgalmi szezonban ide látogató vendégtömegnek – mondta Batta Zsolt Iván, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Kifejtette:  a megye lélekszáma nyáron akár az egymilliót is elérheti, ami össze sem hasonlítható az állandó, háromszázezres lakosságszámmal. Ebben az időszakban megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a térséget.

A Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2018 óta új koncepciót folytatnak a rendőrök,  egységként kezelik a 74 kilométernyi déli partszakaszt a Balatonon. Az idegenforgalmi szezonban a siófoki rendőrkapitányságon műveletirányító központ működik, ahonnan irányítják, felügyelik, és szükség esetén átcsoportosítják a megye többi kapitánysága, és a Készenléti Rendőrség által is megerősített bűnügyi és rendészeti állományt.

A bűnügyi térképen Zala megye tizenharmadik helyen áll 428 bűncselekménnyel, míg Veszprém megye a tizenötödiken azáltal, hogy 415 regisztrált bűncselekményt követtel el.