A Balaton környékén átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek az árak (nepszava.hu)

14-18 százalékkal lesz drágább tavalyhoz képest egy éjszaka belföldi nyaralás – mondta Kelemen Lili, a Szállás.hu sajtószóvivője. Az infláció mértéke településenként, szállástípusonként is eltérhet: előfoglalási statisztikák alapján az eddigi legnépszerűbb települések top-listájáról a Balaton környékén a legkevésbé, átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek az árak. Budapesten ugyanakkor már 28 százalékos növekedéssel kell számolni.

Ahol százalékosan kisebb mértékű a változás, ott általában eleve nagyobb a kiinduló ár – fogalmazott a nepszava.hu-nak Kelemen Lili. Így például míg Balatonfüreden 2022-ben átlagosan 13 648 forintba került egy embernek egy éjszakára a szállás, addig idén ez 14 242 forint. Ezzel szemben Budapesten a kiinduló ár 10 012 forint volt, ami 2023-ban 12 836 forintra emelkedik. Így tehát hiába a legnagyobb emelést Budapesten látni, még így is olcsóbb, mint egy balatonfüredi éjszaka.

A drágulás ellenére az emberek nem mondanak le a nyaralásról. A turizmus szektor szereplői egyöntetűen arról számoltak be, hogy az előfoglalási szezonban beérkezett foglalások jelentősen meghaladják a tavalyi számokat.

A Szállás.hu, adatai szerint 40 százalékkal több foglalás érkezett be hozzájuk, mint a 2022 azonos időszakában. A portál viszont elsősorban hazai szállásokkal foglalkozik, tehát a magas kereslet részben azzal is magyarázható, hogy itthon igénybe vehetik a SZÉP-kártyát. Továbbá a növekvő üzemanyagár és a forint gyengülése a külföldi autós utakat tervezőket is belföldi irányba tolhatja – magyarázta Kelemeni Lili, bár hozzátette, hogy Horvátországi kampányuk is sikeresnek bizonyult.

A tavalyinál jobb nyári főszezont várnak a lap által megkérdezett balatoni szállásadók.  A szezont több tényező is segítheti: az euró miatt Horvátország drágább, mint tavaly, a benzinárak is a kisebb távolságok mellett szólnak, ráadásul az idei szezon kiszámíthatóbb lesz, hiszen tavaly éppen nyár elején derült ki a rezsidrágulás, ami sokakat elbizonytalanított, megengedhetnek-e maguknak egy nyaralást? – magyarázta egyikük.

A kisebb, egyéni szálláshelyeknél a jobb helyek el is kezdtek betelni.  Már csak június végére és július első napjára, illetve szeptemberre van szabad helyünk – állította Antal, aki egy három szobás, vízközeli nyaralót ad ki évről-évre –, a visszatérő vendégeink már lefoglalták a megszokott időpontjainkat. Az a néhány üres nap is csak azért üres, mert két család, akik együtt szoktak jönni, az idén anyagi okok miatt nem tervezik, hogy előre foglalnak.

Optimistán, de már eldöntött áremeléssel várják a nyári szezont a lap által megkérdezett balatoni vendéglősök. Még nem tudják mennyivel, de biztos emelés lesz a balatonszemesi Lángosháznál, ami egész évben nyitva tart, igaz, télen csak italokkal szolgálnak. A pultban álló Horváth Katalin szerint szezonon kívül „lagymatag“ a forgalom, de idén nyárra ők is jelentős forgalmat várnak.

Érdekes módon valahogy mindig akad pénzük az embereknek nyárra – summázta tapasztalatát a lellei Becsali Csárda tulajdonosa. Tavaly 8-10 százalékot emeltek, becslése szerint idén is annyit fognak. Szerinte a vendégkörükben kevésbé számít az ár, de az infláció miatt legfeljebb nem négyszer, csak háromszor jönnek el egy hónapban.

Ötszázalékos étlapi emeléssel számol a fonyódi Torony Étterem vezető-helyettese is. Ágh Zsolt azonban elmondta, azért csak ennyivel, mert a szerviz-díjat nyáron nyolcról tizenhárom százalékra emelik – így tudják kitermelni a pénzromlás hatását. Szerinte is van még pénzük az embereknek, „meg kell ugyan húzni a nadrágszíjat, de aki rendszeresen étterembe jár, az most is jár“.