Idén 90 éves a Csobánc. A második világháborút is megjárt hajót még 1927-ben építették azzal a céllal, hogy az utazóközönség számára luxuskörülményeket biztosítson a Balatonon. A szalon és a büféfülke mellett ezen a hajón volt hazánkban először elektromos áram. A motoros matuzsálemet a balatonalmádi kikötőben köszöntötték.
A gyerekek meglepetés táncműsorral készültek a Csobánc 90. születésnapjára, a Balatoni Hajózási Zrt. pedig egy óriási gyümölcstortával köszöntötte a hajót, annak legénységét és a közönséget. A születésnapi köszöntés részeként bárki felszállhatott a hajómatuzsálemre.
Az 1927-ben épített motoros jármű a maga korában a luxust képviselte, hiszen szalont és két büféfülkét is kialakítottak rajta.
Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója szerint „az akkori időknek megfelelően luxus körülmények voltak a hajón, hogy az úri utazóközönség igényeit ki tudja elégíteni. A legnemesebb anyagokból készült a hajó, például tikfából és mahagóniból. Az egyik jellegzetessége, hogy nagyon erős vasteste van: a mai napig használjuk a hajót például jégtörésre a téli időszakban, amikor még viszonylag hártyás, vékonyabb jégréteg van a vízen, ezt a hajó fel tudja maga előtt tolni.”
Nagy súlya miatt a manőverezés igazi kihívás a hajó kapitánya számára
Domján Tamás balatonfüredi állomásfőnök úgy látja, hogy „sokkal inkább előrébb kell gondolkodni a mozzanatok, a manőverek, a szélirányok és minden egyéb miatt, mert a korrigálási lehetőségre nagyon kicsi a mozgástér ilyen szempontból. Ebben a manőverben nagy segítséget nyújthat a matróz, aki elől áll a hajón.”
A Csobáncot többször átalakították, hiszen a második világháborúban hadihajóként szolgált, s több támadás is érte, sőt az egyik bombázás alkalmával el is süllyedt. A balatoni turizmusból 2007 óta veszi ki a részét ismét, mint nosztalgia hajó. Évente közel 23 ezer utassal a fedélzetén szeli a vizet Balatonfüred, Balatonalmádi és Balatonkenese között.
A Balatonon egyébként a Csobáncon kívül a Tünde és a Csongor is idén ünnepli 90. születésnapját.