Természetes szépségek Keszthelyen (tvkeszthely.hu)

A téli természet állatvilágának titokzatos életébe pillanthatnak be az érdeklődők Keszthelyen. A Balaton Színházban Kércz Tibor fotóművész képeiből nyílt tárlat.

Nem csak Magyarországon, hanem Japánban, Kanadában, és az Északi sarkkörön is lencsevégre kapta a hideg évszak állatait Kércz Tibor. A szemet gyönyörködtető fotókat vászonnyomatokon csodálhatták meg az érdeklődők.

Kércz Tibor vegyészmérnökként dolgozik, 2013 óta azonban minden szabadidejét a fotózásnak szenteli. A természetfotózást már édesapja mellett megszerette, akivel a kőszegi hegyeket járva számos felvételt készítettek, majd ők maguk hívták elő azokat. Számos fotós expedíción vett már részt, így jutott el az Északi sarkkörre is, ahol 11 társával együtt a jegesmedvéket fényképezték. A képeket mindig előre eltervezi és gondosan felkészül a fotózásra.

„Otthon eltervezem, gondolkodok, körbenézek, interneten, könyvekből különféle ismereteket szedek össze egy bizonyos tájképről vagy egy élőlényről, és összeáll bennem az a kép, amit én szeretnék látni vagy láttatni majd. Feltérképezem, hogy hova érdemes elmenni, hol van az a fény, hol van az a háttér, hol van az a környezet, amibe az én elképzelt alanyom úgy fér bele, hogy az a kép legyen, amit én megálmodtam.” – tájékoztatott az alkotó.

A tárlatot Eifert János fotóművész nyitotta meg, a résztvevőket egy interaktív tárlatvezetésre is meginvitálta. Itt az egyes képek készítésének technikai nehézségeit ismertette a közönséggel. Kércz Tibor idén novemberben a Déli sarkra készül, ott a pingvineket és az oroszlánfókákat fogja majd fotózni. A kiállítás május 23-ig látható a Balaton Színház Simándy termében.