50 milliós strandfejlesztés fejeződött be Balatonszepezden (veol.hu)

Mintegy 50 millió forintból korszerűsítettek két strandot Balatonszepezden, melyeket az ünnepélyes szezonnyitón adtak át a közelmúltban.

 

Bíró Imre polgármester aláhúzta, már évtizedek óta hagyomány a nyári szezonnyitás megünneplése, illetve a tó megkoszorúzása, de most ezekhez strandfejlesztések is társulnak. Még soha nem költöttek a fürdőhelyeikre, így a három fizetős és az egyesületi strandra annyi pénzt, mint az utóbbi egy évben, összesen 72 millió forintot fordítottak felújításokra. Eszerint a Kisfaludy strandfejlesztési pályázattal 21 millió forintból korszerűsítették a Viriusi strandot még tavaly, ami a tó egyik legszebb fürdőhelye. Az említett pályázattal tavaly ősszel újabb 47 millió forintot nyertek, amit a központi és a szepezdfürdői strandra költöttek.

A Víriusi strandon 27, 4 millió forintból felújították a vizesblokkokat, baba-mama szobát hoztak létre, utcai bútorokat, napernyőket, mobiltöltőket, új öltözőkabinokat, zuhanyzókat, egységes információs táblákat, árnyékoló napvitorlákat, biztonsági kamerarendszert helyeztek ki. A szepezdfürdői strandra 18,5 milliót fordítottak, ahol gyermekmosdót, baba-mama szobát alakítottak ki, napelemes kandelábereket, utcai bútorokat, mobil töltőpontot, új öltözőkabinokat és kültéri zuhanyzókat, valamint egységes információs táblákat, árnyékoló napvitorlákat, wifi elérhetőséget helyeztek el. A strandokon számos programot, egyebek mellett kiállításokat, koncerteket szerveznek, emellett lehetőség van sportra, különféle játékokra is.

A teljes cikk itt elolvasható.