3 ezer lakás épül jelenleg a Balaton partján (Privátbankár.hu)

Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum (OC) felméréséből: az árak jellemzően a fővárosit idézik, de a legdrágább tóparti projektben már 3.1 millió forintot kérnek egy négyzetméterért – írja a privatbankar.hu. 72 projektben megközelítőleg 3 ezer lakás épül a tóparton, amelynek nagyjából a fele még megvásárolható. A legtöbb projekt Siófokon található (22), majd Balatonlelle (9) és Keszthely (7) a sorrend, míg Balatonfüred, a tópart második legnagyobb városa ezektől a darabszámoktól elmaradva követi a dobogósokat (4) – mondta az OC elemzési vezetője.

 

„Továbbra is pörög a Balaton-parton az új építésű lakáspiac” – összegezte Soóki-Tóth Gábor a legnépszerűbb hazai nyaralóövezet ingatlanpiaci folyamatait.

Az árak a fővárosi új építésű lakásokhoz hasonlóak, az átlagos négyzetméterár 1,8 millió forint. Ezek az adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel korábbi értékekkel. A legújabb felmerés szerint a tavalyinál 10 százalékkal több projekt indult el, ám a lakásszám 3 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy a fejlesztők a kisebb lakásszámú projektekre voksoltak. Az átlagos árszintet a fővárosi kerületek többségéhez hasonló folyamatok jellemzik, az évek óta tartó növekedés először megállt, majd csökkenni kezdett, jelenleg 3,2 százalékkal olcsóbban kínálják a lakásokat, mint egy évvel ezelőtt.

A lakásszámok terén ugyancsak Siófok vezet 800 épülő lakással, Keszthely a második 490, míg Balatonszemes 350 lakással a harmadik. „Továbbra is nagy koncentráltság jellemzi a balatoni projekteket. Új beruházások a tóparti helységek nagyjából felén, 18 településen van folyamatban, a nagyobb projektszámok főleg a Balaton déli partján, a vasútvonal és a vízpart közötti területekre jellemzőek” – árnyalta a felmérést a szakember, aki azt is elmondta, hogy új építésű projekt a Balaton északi partján, a nyugati medencéhez tartozó településeken elvétve akad. Ugyanakkor Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, a település nagysága is hatással van a beruházások darabszámára, az új projektek jellemzően a nagyobb településeken indulnak.

A tóparton átlagosan 1,802 millió forintért kínálták az épülő lakások négyzetméterét. Az árakban azonban komoly szórás figyelhető meg, a legolcsóbb és legdrágább projekt között több mint háromszoros a különbség. A legolcsóbb balatoni projekt egy siófoki beruházás 850 ezer forintos négyzetméteráron, míg a legdrágább 3,1 millió forintért Balatonakarattyán található.

A települések között komoly az árkülönbség, az átlagos fajlagos ár 1,2-3,1 millió forint közötti sávban mozog: a legdrágább Balatonakarattya 3,1 millió forinttal, amelyet Zamárdi és Alsóörs követ 2,16 millió forinttal. A fővárostól távolabbi településeken csökken az átlagár: a legkedvezőbb árfekvésű település Badacsonytomaj 1,21 millió forinttal, amelyet Balatonmáriafürdő 1,27 millióval követ, míg a harmadik legolcsóbb Balatonlelle, 1,39 millióval – írja a privatbankar.hu.