2007-től létezik polgárőrség Tapolcán, most saját helyiséget kaptak a várostól (tapolcaimedia.hu)

Még felújításra és bútorozásra szorul, de már birtokba vehették az érintettek azt a Berzsenyi utcai kis önkormányzati helyiséget, amely mostantól a polgárőrök bázisa lesz Tapolcán. A helyszínen tartott  szerény átadó ünnepségen a városvezetés, a helyi rendőrkapitány és a kapitányság több képviselője is jelen volt a mai nap délutánján – írja a tapolcaimedia.hu.

A megjelenteket, köztük az első tapolcai polgárőr egyesület alapító tagjait, Domán Gábort és Vörös Bélát, a város polgármesterét és alpolgármestereit, a tapolcai rendőrkapitányt és kollégáit, Tölgyes Zsolt önkormányzati képviselő, a helyi polgárőrség vezetője köszöntötte. Elmondta, a most megkapott iroda alkalmas lesz arra, hogy állandó találkozóhelye, pihenő, illetve melegedő helye legyen a szolgálatban lévő polgárőröknek, továbbá ruházataikat, felszereléseiket, irataikat is itt tudják majd tárolni.

Dobó Zoltán polgármester is szólt a jelenlévőkhöz. Rámutatott, a város és a rendőrség közös érdeke, hogy jól érezhető közbiztonság legyen a városban, ebben pedig Tapolca önkormányzata, a rendőrség és a polgárőr szervezet közösen tud jó irányba lépni. – A polgárőrségen belül tevékenykedő civilek pedig képesek arra, hogy megtalálják annak lehetőségét, hogy törvényes módon, a társadalmi kohéziót is erősítve tegyenek a köz-és vagyonbiztonságért, ugyanakkor tevékeny szerepet vállaljanak a helyi rendezvények biztosításában is-fogalmazott.

A polgármester köszönetet mondott mindenkinek aki vállalta, vállalja a polgárőr szolgálattal járó nehézségeket, kérte, hogy aki tudja támogassa adományokkal a polgárőr iroda felújítását, a bebútorozást, de megígérte, hogy a  város is segítséget nyújt majd mindezekben. Az átadót követően a jelenlévők a városi sporttelepen találkoztak, ahol gulyáspartit tartottak, előtte azonban a helyi rendőrség és tűzoltóság szakemberei mutatták be technikai eszközeiket. Bódis István jóvoltából pedig látványos, izgalmas és tanulságos rendőrkutyás bemutatót is megtekinthettek a résztvevők.