175 éve indult a balatoni hajózás 7. rész – az ifjú és gigantikus Szent Miklós (likebalaton.hu)

Az eredetileg tengerre tervezett Szent Miklós motoros hajó első éveiben az Égei-tengeren, majd a Dunán hajózott, végül 2005-ben került le a Balatonra, ahol jelenleg is a flotta legnagyobbja. Az 550 férőhelyes Szent Miklós hajó a BAHART, és egyben a Balaton legnagyobb és technikailag legjobban felszerelt hajója. Eredeti neve: Kaptan Sevket Iyidere, ami 2001-ben épült Törökországban.

 

A Balatoni Hajózási Rt. 2003-ban vásárolta meg, ezután a hajót két évig a Dunán használták rendezvényhajóként Balaton I. néven. Akkoriban a Sió csatorna vízállása annyira alacsony volt, hogy nem lehetett hajózni rajta, ezért a hajó csak két évvel később kerülhetett a Balatonra.

A Sión való közlekedéshez le kellett szerelni a kormánylapátokat és a hajócsavarokat, valamint a közel tíz méter magas hajót ketté kellett vágni, hogy elférjen a Sió hídjai alatt.

Így vontatták a Balatonig, ahol átépítették és 2006-ban kapta a tengerészek és vízen utazók védőszentjéről a Szent Miklós nevet.

A cikk folytatása itt elolvasható.