10 millió Fa: vízhelyzet-vészhelyzet, indul a Locsolimpia

Hetek óta szárazság van megint. Akár két éve, idén is történelmi méretet ölt, ahogy az egymást követő napok, egymást követő hetek után még mindig nem jön az enyhítő eső – írja a 10 millió Fa a felhívásában, arra kérve mindenkit, hogy juttassanak vizet a környzetükben lévő fáknak, növényeknek. A környezetvédelmi szervezet meghirdette a Locsolimpiát is, közös locsolást szervezve eddig ültetett erdőrészekben. 

 

A felhívás így folytatódik:

A haszonnövények kapcsán sok szó esik a sajtóban a veszteségekről, de sajnos a saját fácskáinkon is tapasztaljuk, hogy nálunk is elengedhetetlen az egyre fokozódó nyári szárazságokkal szemben ügyesen és elszántan megszerveznünk az öntözéseket.

Változik a klíma, változnak a körülmények, nekünk embereknek is változnunk kell, ha csak egy kicsit is előre tekintünk a holnapok felé.

Ahhoz, hogy városaink településeink a gyermekeink és unokáink számára is élhető, túlélhető közeget kínáljanak majd, ma kell cselekednünk: jelöljük ki ezentúl a nyári hétvégék lezárását, a vasárnap estéket a 10 millió Fás ültetések közös locsolásának időpontjaként!

Sőt, ha nem vagy 10 millió Fás, sosem ültettél, csupán a lakóhelyed környékén ismersz fákat, növényeket, azok számára is juttathatsz enyhítő vizet. Mostantól ezen a nyáron és a következőkön is, ezeken az esteken juttassunk elegendő éltető vizet a magunk ültette és bennünket szolgáló növényeknek.

Mennyi vizet adjak? – Inkább többet, mint kevesebbet! 15-20 literrel (hagyományos vödör) már számottevően tudsz segíteni akár egy nagyobb fának is, főleg ha rendszeresen megismétled az őszi enyhülésig!

Találj egy fát és legyetek barátok – locsold meg őt hetente kétszer-háromszor!

A Locsolimpia nevű akció augusztus 3.-án szombaton a Monorierdőnél kezdődik. Erről így írnak:

Most olimpia zajlik, párhuzamosan meghirdetjük a Locsolimpiát!

Szó szerint életbevágó, hogy ezeken a vasárnapi versenyeken jól szerepeljünk. Mindent bele 10 millió Fások! És hajrá növények, a ti élni akarásotok is kell a közös sikerhez!

A éltető „sportesemény” megnyitója most szombaton, reggel 8 órakor lesz Monorierdőn!

A nemrég ültetett erdőfoltok fiatal fái szenvednek a perzselő melegben, kockázatossá vált a túlélésük. Ezért egy nagyszabású mentőakciót hirdetünk meg.

Arra kérünk benneteket hogy szombaton a nap folyamán GYERTEK KI AKÁR 1 ÓRÁRA gazolni, mulcsozni és öntözni! HOZZATOK MAGATOKKAL ANNYI VIZET, AMENNYIT CSAK TUDTOK!

Mi több köbös tartállyal egész nap hordani fogjuk a vizet, de 4800 kis csemete várja a megváltást, a cél, hogy mindegyik kapjon legalább 1 vödör vizet, az összesen majdnem 100 m³.

Komoly összefogásra van tehát szükség, segítsük a fáinkat a túlélésben, hogy ők segítsenek minket a túlélésben felnövekedvén! Mi reggel nyolctól este hatig kint leszünk és öntözünk – gyertek!

 

A kezdeményezők szeretnék elérni, hogy szervezett közösségi locsolásokkal mentsék a növényeket az országban minél több helyen.

További információk a 10 millió Fa Facebook oldalán olvashatók.