Megbillent hosszanti irányban a Balaton víztükre – 40 centiméteres vízszintkülönbséget mértek

Szombat délelőtt a Balaton teljes hosszában fújni kezdett az eleinte élénk, majd egyre erősebb  északkeleti szél. A szél hatására a tó tengelyében kelet-nyugat irányú áramlás alakult ki amely délutánra szabályosan átnyomta a tó vizének egy részét a nyugati medencébe – számolt be Horváth Ákos, a Balaton meteorológusa a hirbalaton.hu-nak 2019. július 27-én. A vizugy.hu 18 órakor mért adatai szerint 40 centiméternyi különbség volt a siófoki és a keszthelyi vízszint között.

(2020. február 10-én 82 centiméternyit billent a Balaton víztükre, amiről itt olvasható a fotókkal illusztrált hírünk.)

 

Siófoknál szárazra került a part-menti kövek egy része

Bővebben…

Július 7, vasárnap a Balatonon: a víz és a levegő is 27 fokos

A meteorológusok által jelzett hidegfont érkezése azt jelenti a Balatonnál, hogy július 7-én, vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 27- 28 fok körül alakul, miközben a víz már 27 fokos. A nyugatias szél átmenetileg viharossá válhat, főként délután, amikor záporra, zivatarra is lehet számítani. Gyakran erősen gomoly-, illetve fátyolfelhős lesz az ég a régióban – írja a met.hu.

Tovább emelkedett a vízszint, tele a Balaton

Vasárnap reggelre a Balaton vízszintje 125 centiméterre, a víz hőmérséklete 15,6 fokra emelkedett – a vizugy.hu adatai szerint. (Balatonmáriafürdőnél, a legkritikusabb tóparti részen ez 129 centiméteres vízállást jelentett 9 órakor.) A tó vízszintszabályozása szerint a Sió-zsilip nyitását 120 centiméter, +/- 5 % , vagyis legkésőbb 126 centiméter elérésekor rendelhetik el.

Ma, május utolsó vasárnapján kellemes időre számíthatunk, hétfőtől azonban újabb esőzések várhatók.

Bővebben…

Emelkedőben a Balaton vízszintje, marad az erős szél

A Balaton vízállása emelkedőben van a csapadékok hatására, hétfőn átlagosan 120 centiméter volt (az üzemi vízszintmaximum 120 cm +/- 5%), ami a viharos széllökéseknek köszönhetően Siófokon a 128-at, Fonyódon és Balatonszemesen a 132 centimétert is elérte, így a víz több helyen is kilátogatott a partra, átcsapott a partvédőműveken, mólókon.  A met.hu keddre is komoly szeleket és esőket ígér.

Az erős szélnek most is akadtak, akik örültek, a balatonfenyvesi széllovasokról Gyertyánági István tett közzé fotót a Facebookon.

Bővebben…

Balatonmáriafürdőn vasárnap hajnalban 137 cm volt a vízállás

Az esőzések hatása még nem emelte meg igazán a Balaton vízszintjét, de az időnként viharos erejű szél miatt vasárnap hajnalban már 137 centiméteres vízállást mértek Balatonmáriafürdőnél, ami igencsak próbára teszi a partvédőműveket, hiszen jócskán meghaladja a szabályozási maximumot. A tó átlagos vízszintje amúgy nem magas: 117 centiméter, a Sió-zsilip még zárva. Az uralkodó szélirány északi, észak-nyugati.

Bővebben…

Nagypéntek: nincs apadás a Balatonon, készültség a Sión

Nagypénteken is magas, 131 cm a Balaton átlagos vízállása a siófoki mércéhez viszonyítva, a Sió-zsilip maximális kapacitással üzemel. A Sió vízállása is magas még, a Sió-mentén III. fokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Esős nagyszombatra számíthatunk. A következő napok időnként erős széllökései délről, illetve nyugatról érkeznek az üdülőrégióba, ami jó hír a tópart mélyebben fekvő, délnyugati településeinek.

Bővebben…

Újabb centiméterrel emelkedett a Balaton vízállása, és szeles szerda jön

Keddre újabb egy centiméterrel, 132 cm-re emelkedett a Balaton átlagos vízszintje. A Sió-zsilipnél picit visszavettek a vízeresztés intenzitásából, így a Sió vízállása pár centiméterrel csökkent – a vizugy.hu 19 órakor mért adatai szerint. Szerdán az üdülőrégióban északi szél lesz az uralkodó, élénk, néhány helyen erős, 44-52 km/órás sebességű széllökésekre is lehet számítani – a met.hu adatai szerint.

Bővebben…