Fákat ültettek a VÁRTAK Egyesület tagjai. A szervezet már korábban is fontosnak tartotta Keszthely zöldítését, most azonban szervezetten, a VÜZ Kft. segítségével és útmutatásai alapján kerültek földbe a csemeték. Ezúttal a Vak Bottyán utcai játszótéren pótolták a fákat, de a tervek szerint a város több pontján lesz még ültetés a jövőben.
Közadakozás indult a Nyugat-balatoni Regionális Madármentő Központ megvalósulásáért (zaol.hu)
Újabb apró, de fontos lépéssel mozdult előre a Keszthelyre álmodott Nyugat-balatoni Regionális Madármentő Központ létesítésének ügye: megnyílt a számla, melyre várják a felajánlásokat mindazoktól, akik szeretnének hozzájárulni a kezdeményezés sikeréhez.
Dr. Tóth Gergely lesz Keszthely következő polgármestere (TV Keszthely)
Dr. Tóth Gergely lesz Keszthely következő polgármestere. A VÁRTAK Egyesület az egyéni körzetekben is diadalmaskodott. A 8-ból 7 képviselői széket szereztek meg. A FIDESZ-KDNP egy egyéni és 3 kompenzációs mandátummal zárta a június 9-ei önkormányzati választást.
Szemetelni ciki, szemetet gyűjteni menő (tvkeszthely.hu)
40 zsák szemetet gyűjtöttek össze szombaton önkéntesek a Szent Mihály úti gesztenyesornál. A sörösdobozok mellett kidobott traktorgumival és napozóággyal is találkoztak a résztvevők. A keszthelyi önkéntes szemétszedők és a Vártak Egyesület tagjai minden hónapban szeretnének ilyen akciót. A szervezők arról számoltak be, hogy folyamatosan gyűlik tagságuk, egyre többen akarnak tenni a tisztább és hulladékmentes környezetért.