Útlezárásokra kell számítani a Tour de Hongrie második napján a Balaton-felvidéken is (tourdehongrie.hu)

A Tour de Hongrie második napján, 2023.05.11-én (csütörtök) Zala vármegye székhelye, Zalaegerszeg debütálhat a Tour de Hongrie rajtvárosaként. A mezőny útja innen Nagyvázsonyba vezet, majd a karaván délre fordul, hogy elérje a Balaton-felvidéket. Három gyorsasági és két hegyi részhajrá teljesítését követően Keszthelyen, a Festetics-kastély szomszédságában a sztársprinterek szállhatnak harcba a győzelemért a 175 kilométeres, mindössze 900 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon.

 

Forrás: tourdehongrie.hu

Bővebben…

Siófokról rajtol, Balatonfüredet érinti májusban a Tour de Hongrie (MTI)

Siófokról rajtol és budapesti etappal végződik a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. A viadal közösségi oldalán kedden este közzétett útvonalbemutató kisfilm alapján a megmérettetés a Balaton körül kezdődik majd: a Siófok-Kaposvár nyitószakaszt a Balatonfüred-Nagykanizsa etap követi, hogy aztán a harmadik versenynap veszprémi rajtja után a “magyar tenger” térségét elhagyva Tatán érjen célba a mezőny.

Bővebben…

Korlátozzák a sportrendezvényeket Tihanyban (Tihanyi Visszhang)

Tihany az elmúlt években több, jelentős sporteseménynek adott otthont. Számos kerékpár versenyt, – túrát, futóversenyt, teljesítménytúrát rendeztek itt, ám ezek lebonyolítása többször közlekedési problémákat okozott a településen. Az önkormányzat fórumot hívott össze, hogy kidolgozhassa a tihanyi sportesemények szabályozását.

Bővebben…