Ma startol Zamárdiból a Balaton-átevezés (magyarnemzet.hu)

Látványos vízisport-eseményeket ígér a július a Balatonnál tartózkodóknak és az odalátogatóknak. Ma Zamárdiból lőnek ki és lapátolnak Tihany felé a tó átevezésre vállalkozó kajakosok, kenusok, sárkányhajósok, SUP-osok, július 22-én délelőtt Európa legnagyobb tókerülő versenye, a Kék Szalag Nagydíj vitorláshajói kapnak startjelet, a hónap utolsó szombatján pedig az amatőr úszók mérettetnek meg a Révfülöp és Balatonboglár között kijelölt, 5,2 kilométeres vízi versenypályán – összegezte a magyarnemzet.hu.

Bővebben…

Szombattól 40 strandon indul: Mozdulj Balaton!

Az idei nyáron immár 18. alkalommal rendezik meg a „Mozdulj Balaton!” szabadidős eseménysorozatot. A programokhoz minden korábbinál többen csatlakoztak: három megye 35 településének 40 strandján lesz lehetőség a sportolásra szervezett keretek között. Az első rendezvényeket július 3-án tartják, a hagyományos nyárzáró sporttalálkozó pedig augusztus 28-án lesz Vonyarcvashegyen – áll a szervezők közleményében.

Bővebben…

A tömegsportok hozzájárulnak a szezonalitás csökkentéséhez a turizmusban (mti)

A kerékpáros turizmus és a tömegsport rendezvények hozzájárulnak a szezonalitás csökkentéséhez az idegenforgalomban, a sport és a turizmus egymást erősítik – hangsúlyozták a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Magyar Szabadidősport Szövetség képviselői a Magyar Turisztikai Szövetség sajtóbeszélgetésén hétfőn Budapesten. Bővebben…

Hajók nélkül a Balaton sokkal szegényebb lenne (veol.hu)

Sokkal szegényebb lenne a Balaton vitorlások nélkül, amelyeknek rendkívül komoly a vonzerejük: mintegy 40 ezer ember űzi ezt a sportot Magyarországon, ebből a Balatonon tízezer lehet, utalt a magyar tenger egyik fontos vonzerejére Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke, aki a szaporodó hajókat és kikötőket a fejlődés alappillérének nevezte, és elkötelezett az utánpótlás nevelés mellett.

Bővebben…