Fókuszban az energiamegtakarítás – konzultációt tartottak Siófokon

Főállású energetikai szakértő alkalmazása, a közvilágítás LED-esítése, elérhető támogatási programok az önkormányzatok és a lakosság számára – hangoztak el a javaslatok azon a konzultáción, mely az Egyensúly Intézet és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezésében jött létre Siófokon a városvezetés, helyi intézmények vezetői és környékbeli települések polgármesterei részvételével.

Bővebben…

Megkongatta a vészharangot a Balatoni Szövetség (InfoRádió)

Önkormányzatok mehetnek csődbe, amennyiben a már bevezetett és a 2021-es esztendő költségvetésének tervezetében szereplő kormányzati elvonások megvalósulnak – mondta az InfoRádiónak a Balatoni Szövetség elnöke. Lombár Gábor megfogalmazása szerint ugyan valamennyi Balaton-parti település számított arra, hogy részt kell majd vennie a koronavírus-járvány okozta kármentesítésben, a különféle elvonások realizálódása azonban ijedséggel töltötte el az önkormányzatokat: hiszen mindenkinek át kellett fazoníroznia a költségvetését, amelyekben 14 és 40 százalék közötti lyukak, illetve mínuszok keletkeztek településenként eltérően.

Bővebben…