Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), az MTI közlése szerint.
Turisztikai ügynökség: egymilliárd forinttal támogatják a vidéki kávéházakat (MTI)
Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Pénzt kapnak a családok Balatonszentgyörgyön, ha a gyerek helyi intézményekbe jár (sonline.hu)
Eddig már több mint 30 millió forintot helyezett letétbe a megszületett gyermek után a balatonszentgyörgyi önkormányzat. A település vezetése évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy minden újszülött gyermeket egy-egy millió forinttal támogatnak. A családok azonban majd a gyermekük 14. életéve után nyúlhatnak hozzá az összeghez és a kamatokhoz.
MTÜ: eszközbeszerzésre, fejlesztésre igényelhetnek támogatást a hazai zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek
Közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a kormány által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint értékű támogatási programnak – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Megrohamozták a bankfiókokat a lakásfelújítást tervezők (sonline.hu)
Megrohamozták az érdeklődők a bankfiókokat a hét elején, ugyanis július 1-jével elindult az otthonfelújítási program pályázati időszaka. Aki nem jár el körültekintően, millióktól eshet el.
277 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást a számukra kiírt pályázaton (MTI)
Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek meghirdetett 500 millió forintos keretösszegű pályázaton 277 szervezet nyert el támogatást – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
Idén 2346 önkormányzat nyert támogatást szociális célú tüzelőanyag vásárlásához
Idén 2346 önkormányzat nyert el támogatást szociális célú tüzelőanyag vásárlásához – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában, az MTI lapszemléje szerint.
Ötmilliárdból új esélyt adnának a fiataloknak (sonline.hu)
Több, mint ötmilliárd forint jut a harminc év alatti nem dolgozó és nem tanuló fiatalok segítésére Somogyban. A Ginop Plusz Ifjúsági Garancia Plusz Program keretében a vármegyei kormányhivatal főispánja együttműködési megállapodást írt alá szerdán somogyi oktatási intézményekkel, kamarákkal, civil és családtámogatási szervezetekkel.
Indul a vidéki vendéglátóhelyek támogatása
Május 27-től pályázhatnak az egész évben nyitva tartó vidéki vendéglátóhelyek a 13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. A vidéki vendéglátó üzletek támogatása a harmadik eleme a kormány átfogó ágazati támogatási konstrukciójának, mely összességében 15 milliárd forintot biztosít a turizmus fejlesztésére és versenyképességének erősítésére – a skik.hu tájékoztatása szerint.
Támogatja a vállalkozásokat az önkormányzat (tvkeszthely.hu)
Keretmegállapodást írt a Zala Megye Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Keszthely önkormányzata. Az együttműködés alapján a polgármesteri hivatal anyagi támogatást nyújt a keszthelyi székhelyű mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, így segítve működésüket és fennmaradásukat.