Választás 2022 – itt van a Balaton – térség nyertes képviselőinek névsora

Veszprém megyében négy, a Zalában három, Somogyban  szintén négy választókerület képviselőjelöltjei közül választhattak a lakóhelyük szerint illetékes területen élők. Mindhárom megyében a kormánypárti jelöltek arattak győzelmet. Az országgyűlési választásokat a Fidesz-KDNP pártszövetség az előzetes eredmények szerint kétharmaddal nyerte meg ismét. 

Bővebben…

Balatonszentgyörgy – elkészült az M76-os autóút újabb szakasza

Lassan megvalósul az a kormányzati elképzelés, hogy minden megyei jogú város elérhető legyen gyorsforgalmi úton, ennek egy újabb lépéseként készült el az M76-os autóút három kilométeres szakasza Balatonszentgyörgy térségében – közölte Palkovics László pénteken, a helyszínen. Az innovációs és technológiai miniszter felidézte, hogy a kormány 2016-ban 3600 milliárd forintos útépítési programot indított, amelynek hármas célja az volt, hogy mindenki 30 percen belül elérje valamelyik autópályát, a sztrádák vezessenek el a határig, illetve minden megyei jogú városnak legyen gyorsforgalmiút-csatlakozása. Ebből már csak Kaposvár, Békéscsaba és Zalaegerszeg bekötése van hátra – jelezte.

(Fotó: MTI/Varga György)

Bővebben…

Fonyódot és Badacsonyt összeköthették volna kolbásszal (sonline.hu)

Három napon át tekereghetünk a finomabbnál finomabb disznóságok a Balaton legnagyobb tél gasztronómiai rendezvényén, amelyet tizenkettedik alkalommal hirdettek meg. Fonyód Kolbászrózsákkal díszített torta keltette fel a fesztiválozók figyelmét Fonyódon. Vári Zsuzsa, a CBA balatonmáriai csapatának szószólója elmondta: saját húsüzemükben készítenek füstölt termékeket és ezek receptje alapján készítik a versenykolbászukat. Húsz csapat mérte össze kolbásztöltő tudását. 

Bővebben…

Szőlőfeldolgozó épül Ordacsehiben (mti.hu)

Szőlőfeldolgozó üzemet épít a Balaton Agrár Zrt. Ordacsehiben, a cég a márciusban kezdődő, mintegy egymilliárd forintos beruházáshoz 464 millió forint támogatást nyert az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére meghirdetett pályázaton – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a somogyi településen pénteken.

Bővebben…

Gyorsabban a Balatonhoz: újabb szakaszába lépett a 67-es út fejlesztése (MTI/Magyar Építők)

Megkezdődött a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út északi szakaszának építése; a 10,1 kilométer hosszú út a létesítményeivel 28,8 milliárd forint hazai költségvetési forrásból készülhet el 2023-ra. A 67. számú főút Látrányt elkerülő szakaszának kétszer két sávra bővítése a somogytúri körforgalomtól az M7-es autópálya balatonszemesi felhajtójáig tart.

Bővebben…

Díjakat adott át Herczegh Anita Kéthelyen (MTI)

A szociális intézmények lakóinak és a gyermekvédelemben részesülők számára meghirdetett országos Kreatív Karantén pályázat helyi nyerteseinek adott át díjakat kedden a Somogy megyei Kéthelyen Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége Fülöp Attilával, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkárával.

(Fotó: MTI / Varga György)

Bővebben…