Az év egyik legszebb meteorraja, az Éta Aquaridák csillaghullása lesz látható vasárnap hajnalban. Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Péntektől figyelhető meg a legtöbb hullócsillag – csillagászati bemutatók a Balatonnál (MTI)
Augusztus 12-13. között tömegesen érik el bolygónk felsőlégkörét a Perseidák hullócsillagai, azonban a telihold miatt csak a legfényesebb meteorokat láthatjuk majd. A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 13-án hajnali 3 órakor várható, de már csütörtök estétől érdemes az eget kémlelni – mondta el az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza. A csillaghullás időszakához igazodik Az Egy hét a csillagok alatt elnevezésű programsorozat is, amelynek során augusztus 14-ig országszerte több mint 80 helyszínen, köztük Balatonrendesen, Balatonedericsen és Balatonfűzfőn is várják csillagászati bemutatókkal amatőr és hivatásos csillagászok az érdeklődőket
Jönnek a Perseidák! – ritka jó lehetőség lesz a csillaghullás megfigyelésére
Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a most hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét – hívta fel a figyelmet a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. a sajtóanyagában. A csillaghullás tetőpontja augusztus 11-13 között lesz.